BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érik a mobilfrigy Amerikában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Újrakezdődtek a tárgyalások az amerikai T-Mobile US és a Sprint között, miután utóbbi anyavállalata, a japán SoftBank eladásra kínálta a mobilszolgáltatóban lévő 80 százalékos tulajdonát.

Újrakezdődtek a tárgyalások az amerikai T-Mobile US és a Sprint között, miután utóbbi anyavállalata, a japán SoftBank eladásra kínálta a mobilszolgáltatóban lévő 80 százalékos tulajdonát, és abból csak egy kisebb részt tartana meg a fúzió után megalakuló vállalatban – írta a CNBC. A két cég még így is hetekre van a végleges megállapodástól, a portál szerint több lényeges kérdésben, például a részvénycserearányokban nem sikerült még megállapodniuk. A CNBC iparági forrásokra alapozva azt állítja: az egyesülés után a vállalatot a T-Mobile US mostani vezérigazgatója, John Legere irányítja majd. A cégek nem kommentálták az értesüléseket. Érdemi reakció utoljára múlt hónapban érkezett, akkor Marcelo Claure Sprint-vezér csak annyit mondott, hogy a közeljövőben megvalósulhat a megállapodás. A források azonban azt állítják: a felújított tárgyalások ellenére még korántsem biztos a fúzió.

Forrás: T-Mobile

A hírre a T-Mobile US árfolyama több mint 5 százalékot emelkedett, az év eleje óta közel 14 százalékot drágultak a papírok. A Sprint kurzusa bő 8 százalékot ugrott a hírre, január elejéhez képest azonban még mindig a negatív tartományban van, mivel a cég gyenge negyedéves jelentései miatt május második felében megroppant a jegyzés. Az árfolyam-emelkedésből az látszik, hogy a befektetők lelkesednek a fúzióért. Az amerikai versenyszabályozáson azonban elhasalhat az üzlet: a T-Mobile US 16,9 százalékos piaci részesedésével a harmadik, a Sprint 12,8 százalékával a negyedik legnagyobb a helyi vezeték nélküli hálózatszolgáltatók között. Piacvezető 35,7 százalékkal a Verizon, a második helyen az AT&T állt 33,1 százalékkal.

A SoftBank már 2014-ben is tárgyalt a T-Mobile US anyavállalatával, a Deutsche Telekommal a Sprintről, de akkor a lehetséges versenyjogi következmények miatt felfüggesztették a megbeszéléseket. A New York Post felhívta a figyelmet, hogy az Obama-adminisztráció szigorúbban kezelte a trösztellenes szabályokat, Donald Trump elnöksége alatt esélyesebb az engedélyezés, de még így is lehet, hogy az üzlet fennakad a törvény szűrőjén.

Licitverseny indult az ügyfelekért

Emeli adatkeretét az amerikai T-Mobile: 32 gigabyte helyett tegnaptól havi (!) 50 gigabyte-ot használhatnak fel a fogyasztók, mielőtt lassítani kezdenék adatforgalmukat. Az ügyfeleknek kedvező lépéssel a T-Mobile megelőzi a versenytársait: a Verizon és az AT&T 22 gigabyte-os keretet nyújt, a Sprint pedig 23 gigabyte-osat. A T-Mobile közleménye szerint ezentúl a felhasználóik legfeljebb egy százaléka tapasztal forgalomlassítást. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.