BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Viszik a Philip Morris profitját a svájciak

Nem látszik a trafikosztás áldásos hatása a Lázár Jánossal kiváló kapcsolatot ápoló Continental dohánygyár eredményein. A Philip Morrisból viszik a pénzt.

Hiába volt a szerencsés trafikosztás, amelynek köszönhetően a Lázár Jánossal jó kapcsolatokat ápoló hódmezővásárhelyi Continental-csoport termékei is felkerülhettek végre a dohányboltok polcaira, a Continental Dohányipari Zrt. eredményén ebből semmi sem látszik. A cég beszámolója szerint tavaly majd 2 milliárd forinttal csökkent az árbevétele, az adózott eredmény pedig 616 millióról 268 millió forintra esett. A hazai tulajdonú dohánygyár mellékes szereplő a piacon a nagy, multinacionális dohánygyárak mellett, viszont a trafikok miatt évek óta neki lejt a pálya.

A cég azért került a figyelem középpontjába pár éve, mert kiderült, hogy az egyik közvetett tulajdonos, Sánta János gépén íródott a trafiktörvény Brüsszelnek kiküldött változata, majd a trafikosztáskor a Continental-csoport munkatársai és hozzátartozóik olyan sikeresek voltak, hogy kimutathatóan legalább ötszáz dohányboltot nyertek.

Tavaly a szerencsesorozat folytatásaként a Continental-csoport terítő cége, a Tabán Trafik Zrt. és a British American Tobacco pécsi gyárának közös vállalkozása megkapta az évi 10 milliárd forintos üzletnek ígérkező Országos Dohányboltellátó Kft. üzemeltetését is. A trafikok ellátására egyedül jogosult cég tavaly novemberben kezdte meg működését, és mint a Népszabadság beszámolt róla, jelentős, 300 millió forintot meghaladó veszteséggel zárta a csonka évet, de ez csak az indulással járó kihívásoknak tudható be.

A Philip Morris Magyarország Kft. tavalyi számai jelentős változásokra utalnak. A legnagyobb forgalmú magyarországi dohánycég a 2014-es 5 milliárd forintot meghaladó durva veszteség után forgalomnövekedéssel és több mint 7,5 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2015-ös évet, melyből 5,7 milliárdot azonnal ki is vett osztalékként a cég egyetlen tulajdonosa, a svájci székhelyű Philip Morris S. A. Az összeg sokszorosa a korábbi osztalékoknak, legutóbb 2013-ban mindössze 1,25 milliárd forint volt az osztalék. A másik nagy változás, hogy a Philip Morris 2015 közepén 3,2 milliárd forintról a törvényi minimumra, 3 millió forintra szállította le a magyarországi cég jegyzett tőkéjét. A 2014-es veszteségben nagy szerepe volt annak, hogy a társaság közel 6,5 milliárd forintos céltartalékot különített el a 2015-re elfogadott különadó (az úgynevezett rendkívüli egészségügyi hozzájárulás) miatt. A látványosan részrehajló adót végül Brüsszel elkaszálta, így a Philip Morris feloldhatta a céltartalékot.

A Davidoffot vagy például a Gauloises-t forgalmazó Imperial Tobacco Magyarország Kft. tavalyi évre vonatkozó részleges beszámolója szerint a társaság forgalma több mint 20 százalékot esett egy év alatt, ami a 2014-es 600 millió feletti nyereséget közel 140 milliós veszteségbe fordította. A Winston és a Camel cigarettáról ismert dohánycég, a JTI Hungary Zrt. is több mint 15 százalékos árbevétel-csökkenést szenvedett el tavaly, és miután 2014-ben több mint 2 milliárd forintos mínusszal zárta az évet, a tavalyi veszteség már megközelítette a 3 milliárd forintot.

A cigaretta- és pipadohányokat, valamint dohánytermék-kellékeket forgalmazó Rónatabak 16 milliárd forint feletti 2014-es árbevétele enyhén csökkent tavaly, adózott eredménye viszont a korábbi 10 millió forintról látványosan 193 millió forint fölé emelkedett. A luxemburgi érdekeltségbe tartozó tulajdonos ki is vett 250 millió forint osztalékot, az eredménytartalékból kipótolva.

Máriás Leonárd-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.