Tegnap az Országgyűlés gazdasági bizottsága szép csendben elfogadta a Dunaferr-jelentést. Valljuk be, a végén már a kutya se figyelt a felmondott vagyonkezelési szerződés kormánypárti bírálatára, de a dolomitszerződésekkel kapcsolatos ellenzéki felvetésekre se. Azok, akik a Dunaferr-albizottsági ülések koreográfiáját kidolgozták, nyilván nem tanulmányozták a világpiaci előrejelzéseket, nem rajzoltattak árgrafikonokat, és talán arról sem tudtak, milyen állapotban voltak-vannak a dunaújvárosi konglomerátum egynémely egységei.

Amikor az egyesek szerint csalárd, mások szerint példamutató vagyonkezelési szerződést felmondták, azt lehetett tudni, hogy a város sok ezer dolgozót foglalkoztató meghatározó üzeme nagyon nyereséges (tavalyelőtt 7,3 milliárd forint profitot ért el). Politikai közhangulatot befolyásoló tényező. Gazdasági és politikai előnyöket remélve sokan szorgalmazták a kártyák újraleosztását.

A Dunaferr-albizottság feladata feltehetően az lett volna, hogy többségi véleményre alapozva politikailag megmagyarázza, miért kell új vezetéssel más formában működtetni a céget. De közbeszólt a világpiac.

Világszerte túltermelést jeleznek, erősödött a protekcionizmus, a Dunaferr ellen az EU-ban dömpingvizsgálat folyik, miközben a magyar piacon nagy az importnyomás. Átszervezésekről, ezernél is több ember elbocsátásáról hallani. Ezek politikai hangulatformáló hírek, pláne röviddel a választások előtt. A korábbi szerződés felmondását szorgalmazók a jelek szerint immár inkább tehernek érzik a Dunaferr-részvényeket, külföldi tőke bevonásáról is szó esik, hírek terjedtek el az új menedzsment és az állam viszonyának elhidegüléséről.

A Dunaferr-albizottságnak, ki lehet mondani, végeredményben nem volt politikai hozadéka. A következő felvonás a cég kevéssé népszerű átszervezése, a karcsúsítás lesz. Jó lenne, ha itt elsősorban már a gazdasági szakértők, és nem a politikusok vinnék a prímet.

Boronkay Tamás