Annak idején sokakat meglepett - vallotta Csányi Sándor egy régebbi interjúban -, hogy elfogadtam a bank vezetésére szóló megbízást. Az OTP-t poros, merev, nem sok presztízzsel rendelkező intézménynek tartották. Ráadásul úgy tűnt, hogy ebből a pozícióból nehezen mozdítható ki - tette hozzá.

A feladat (és ezt a pénzintézet ügyfelei - márpedig a csecsemőket leszámítva, ki ne lett volna valamilyen kapcsolatban a bankkal - egészen biztosan maguk is tapasztalhatták) valóban igen nagy volt. Csányi első lépése nem is a növekedés elvének meghirdetése volt. Végül sikerült úgy biztosítani a prudens működést, hogy az erőből még a jelentős fejlődésre is futotta. Persze ehhez néhány dologra szükség volt. Ilyen például: elérte, hogy az állam összesen tízmilliárd forinttal segítse az OTP számítástechnikai fejlesztését. A versenysemlegesnek nem igazán nevezhető lépés azonban végül a pénzintézet részvényeinek értékesítése révén a kincstár számára sem bizonyult rossz üzletnek. Az ügylettel kapcsolatban pedig nem árt leszögezni: akkoriban szinte senki más nem akadt, aki az integrált rendszer kialakítását létfontosságúnak tekintette volna. (Ma már persze közhely, hogy e nélkül nem nyújtható korszerű bankszolgáltatás.)

Az OTP hírét eleinte nem is annyira a technikai háttér, hanem a hatósági szerepben tetszelgő tisztviselők rontották. Csányi irányításának első öt éve alatt a központban és a hálózatban dolgozó vezetők mintegy 80 százaléka kicserélődött.

Időközben egyébként Csányinak komoly nehézségei akadtak. Talán már ő maga is elfelejtette ezt az időszakot, pedig akkoriban több ízben is a borotva élén táncolt minden. Az OTP magánosítási stratégiája ugyanis igen éles szakmai vitákat váltott ki. A végül nagy nehezen kiharcolt megoldás tette lehetővé, hogy az OTP-nél nem szerzett tulajdont külföldi stratégiai befektető. A bankot elsősorban a részvények nyilvános forgalomba hozatalával értékesítették. A meglehetősen megosztott tulajdonosi szerkezet azonban - az ellenvélemények dacára, mint azt az árfolyamok mostani szárnyalása fényesen bizonyítja is - egyáltalán nem minősült tévútnak. Az évek azt is igazolták, hogy nem lett volna szerencsés Csányi "trónfosztása", amit akkoriban mind a pénzügyminiszter, mind pedig a jegybank elnöke igencsak szorgalmazott.

Persze érthető, hogy rendre akadnak olyanok, akik túl soknak találják az elnök-vezérigazgató kezében összpontosuló gazdasági hatalmat. Az viszont cseppet sem mellékes, hogy Csányi minden eszközzel (ebbe beletartozik a mindenkori kormányzattal, sőt magukkal a politikai pártokkal ápolandó jó kapcsolat is) nem a saját, hanem a hitelintézet pozícióját igyekezett javítani.

Az OTP jelenlegi pozíciójához néha kötéltáncnak látszó taktikai lépések sorozatán keresztül vezetett az út. A pénzintézet a versenytársakkal mindig csak akkor és annyira működött együtt (kölcsönös kártyaelfogadási megállapodás, magánadósok nyilvántartási rendszerébe adatszolgáltatás), amikor és amennyire feltétlenül muszáj volt. A legnagyobb magyar bank a díj- és jutalékpolitikában is igyekszik minden lehetőséget maradéktalanul kihasználni. Szolgáltatásai olcsónak aligha nevezhetők.

Egy szó, mint száz, az, hogy a magyar börzén az OTP száll a fellegekbe, érthető. Üdítő kivétel ugyanis olyan társaságot látni, ahol a menedzsment kiemelten a részvényesi értéket tartja szem előtt. Ebből következően azonban nem alap nélküli az a kijelentés: ennél a banknál jobb részvényesnek lenni, mint ügyfélnek!

Eggyé váltan az OTP-vel