Költség-vetők, avagy az államkassza nyilvánosságáról

Állami költségvetéssel kapcsolatban újságíró nem tud meglepődni. Tipikusan az a terület, ahol minden előfordulhat, de még az ellenkezője is. Még a pénzügyminiszter kijelentései sem mindig segítenek a tájékozódásban. Alig negyedéve, hogy a 2001. évi előirányzatok módosításakor azzal hárította el a - kétévesként emlegetett, de igazából csak előbbre hozott, a szokásosnál egy évvel korábban elfogadott - idei büdzsé korrekcióját, hogy május tájékán úgyis szükség lesz annak felülvizsgálatára. Mostanság erről már nincs szó, leghamarabb a (sajnos ezt kell mondani, hogy) "szokásos" novemberi korrekció hivatott utólagosan szentesíteni az idei pénzfelhasználást.

Cinikusan hangzik ugyan, de igaz az egyik vezető kormányzati tisztségviselő - persze csak szűk körben terjesztett - állítása: 150 milliárd forint bármikor nyomtalanul eltüntethető vagy előteremthető a büdzséből. Mindez a mai szabályok mellett, a mára csak a nevében az állam háztartását szabályozó törvénynek köszönhető.

A büdzsé előirányzatainak semmibevételét leginkább a következő történet jellemzi: novemberben, a zárszámadási törvény megszavazása előtti utolsó pillanatban további 14 milliárd forinttal "emelődött" a személyi jövedelemadó bevételi előirányzata. A többletbevételnek a közszolgálati médiának (szintén pótlólagosan) juttatott támogatás miatt kellett helyet találni azért, hogy a költségvetés egyenlege ne változzon. Arra azonban már nem figyeltek a nagy tapasztalatú szakértők, hogy a személyi jövedelemadóval tökéletesen együtt mozgó tb-bevételek sorait is megemeljék a 14 milliárdnak megfelelő résszel.

Szintén zárszámadási sztori: legutóbb épp a vezető köztisztségviselők személyi juttatásairól szóló részletező sorok "maradtak el" a zárszámadás háttéranyagaiból. Apró formai részlet ugyan, de a bizalmat, az összképet rontja.

A költségvetés transzparenciájának klasszikus ismérvek mentén való vizsgálatából érdekes tanulság vonható le. Büszkék lehetünk arra, hogy az államháztartás intézményi struktúrája immáron összhangban áll az állami funkciókkal. Az év folyamán szétvált az Államadósság-kezelő Központ, van már Államháztartási Hivatalunk és kincstárunk.

Magyarországon 1989 óta független szervezet, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzi a költségvetési gazdálkodást.

Igaz ugyan, hogy az ellenőrzésen túl semmilyen jogköre nincs, és az Országgyűlés sem képes a feltárt szabálytalanságok, kifogások rendbetételére. Az utóbbi időkben ezért az ÁSZ egyetlen lehetősége az, hogy a sajtó hasábjain szálljon vitába a költségvetéssel. Vita pedig van, hiszen a Pénzügyminisztérium legutóbb még megjegyzéseket is fűzött az ÁSZ észrevételeihez, jogértelmezési vitának degradálva a feltárt törvénytelenséget.

A közpénzekkel való elszámolás folyamata törvényekkel rögzített: zárszámadásnak hívják. Jellemzője, hogy a költségvetési naptári év végét követően, általában tíz hónapra rá történik meg a büdzsé végleges lezárása. A december végétől a zárszámadás megszavazásáig terjedő időszakban - nem utolsósorban az ÁSZ tehetetlensége miatt - a költségvetési technikák tömkelege áll rendelkezésre az egyenleg elsikálására. Ide tartozik a tavalyi letétiszámla- ügy, amikor a pénzforgalmi szemlélet - egyébként érthető - kijátszására 93 milliárd forintot letéti számlán utalt át a következő évre a kormány. Az indokok persze méltányolhatóak, hiszen közpénzeket használtak fel, közfeladatokra. Az idén óvatosabban járt el a kormány, a legutóbbi zárszámadásban soha nem látott mértékben, az eredetileg tervezett több mint kétszeresére emelte a költségvetés általános tartalékát. Kár, hogy a megemelt tartalékkeret minden egyes forintja már szeptemberben "élére volt állítva".

Százmilliárdok persze egyéb úton is láthatatlanná tehetők. Legutóbb a központi költségvetési szervek konszolidáció előtti Bermuda-háromszögében tűnt fel 150 milliárd forint. Ez a következménye annak, hogy a saját bevétellel rendelkező intézményeknek nem érdekük, hogy pontosan tervezzék meg saját bevételeiket.

Elvben a transzparenciát növeli, hogy az államháztartás áru- és szolgáltatásvállalási rendszerének biztosított a nyitottsága, van közbeszerzési törvényünk is. Üröm az örömben, hogy a minap maga a miniszterelnök fejtette ki, mielőbb szükség lenne az új szabályozásra, mert a jelenlegi költséges és a hatékonysági vizsgán is elbukna.

Kár, hogy erre csak a mostani kormányzati ciklus végére ébredt rá. Eddig megtette az MFB is a lassú és költséges közbeszerzési eljárás megkerülésére. Az MFB státusa tökéletesen EU-konform ugyan, bizonyosra vehető azonban, hogy a közpénz államháztartási körön kívülre helyezése nevű folyamat már nem nyeri el az EU-szakértők tetszését. A kölcsönök, amelyeket az MFB vett föl, valójában közadósságok. Az államilag garantált fejlesztési banki hitel pedig összességében a 800 milliárd forintot is elérheti. Az Országgyűlés ugyanakkor nem ismerheti meg részleteiben a kormányzat által engedélyezett kölcsön- és garancianyújtások részleteit.

Makroszámok oldaláról nem lehet kifogásunk. Az egyenlegek ugyan jól alakulnak, a gazdaság növekszik, aggasztó tendencia ugyanakkor, hogy a társadalombiztosítás alapjai egyre inkább rászorulnak a központi költségvetés támogatására. 2001-ben immáron az összes bevételének 12,3 százaléka a központi költségvetés hozzájárulásaiból származott. A gazdasági növekedés ugyanakkor biztos alapot nyújt az említett hibák ellenére is ahhoz, hogy az összkép megüsse az átlagosat.

Egyben lehetünk biztosak: minden aduját még mindig nem játszotta ki a kreativitásáért csodált költségvetés.

Oláh Gábor