BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Acsay Judit: Jól járni nem kötelező

2002.02.21., csütörtök 00:00

Az elkényeztetett New York-iakról alig hinnénk, hogy hálózsákkal, kisszékkel, nyitásra váró áruház előtt töltsék az éjszakát, hogy másnap az elsők között csaphassanak az átlagosnál olcsóbb portékákra. Pedig volt ilyen is, ráadásul aki bejutott, tucatjával vette, ami a keze ügyébe akadt. Mindenben azért mégsem hasonlítunk: a Hennes and Mauritz első amerikai lerakatának megnyitásakor a vásárolni vágyó tömeg jóvoltából - az Electro World zajos megnyitásával ellentétben - nem botrány, hanem buli alakult ki. Szólt az utcai zene, a haverok forralt bort és szendvicset hordtak a sorban állóknak, akik azután másnap további bulikon osztották szét ismerőseik között a zsákmányt.

Keményebb képletet vázolt föl a Kleider Bauer bécsi hálózatának az a belvárosi üzlete, amelynek bejárata elől egy jeges téli reggelen meztelenül startolt a futóverseny népes közönség által biztatott mezőnye. Minden induló azt nyerte, amit fél óra alatt magára tudott szedni - furcsa ruhakompozícióikkal tovább szórakoztatva a kijáratnál csoportosulókat.

A sajtóvisszhang természetesen egyik esetben sem maradt el. Bevett módszer a "tömegvonzás" - a tülekedés generálása. Amit persze felkap a média, és szájára vesz a közbeszéd: szidják vagy dicsérjék, a hír mindenképp híressé teszi a céget. A módszert nem a tegnap debütált Electro World találta fel, sőt nem is ők alkalmazzák utoljára. A módszer ugyanis hosszú távon mindig eredményes, és van fogyasztóbarát eleme is: nem kötelező részt venni a "járjunk jól" hisztériában.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.