Egy vasárnap délelőtt
Zavartalan az egyenlő erők küzdelme a kampányban. Igaz, prominensei szerint a Fidesz meg sem kezdte még a nyomulást, ám ezt - markáns jelekre hagyatkozva - nem kötelező elhinnünk. Főként, mert megalapozódni látszik várakozásunk, miszerint a jobboldal nemcsak az április 7-i első fordulót megelőző néhány héten számít miniszterelnökének képességeire. Orbán Viktor ugyan - mint azt éppen tőle mint legilletékesebbtől tudjuk - március 20-ig nem óhajtja belevetni magát a csatába, de láthattuk: a Fidesz és integrált részei első érdemi lépéseit máris a kormányfő vezényelte. Tudjuk, amennyire lehetséges, a kormány és a párt külön vágányokon siet, s útjuk a végtelen helyett márciusban találkozik. Csakhogy: az országértékelőnek nevezett miniszterelnöki beszédben hallhattuk a témák, célok, teendők, ígéretek összegzését - a kormányfő ezek közül jó párat megemlített már lapunknak adott interjújában is -, amelyek hangoztatásával a csapat választásokat igyekszik nyerni. Felfigyelhettünk a kormány - és majd a párt - kulcsüzenetére is: egy vasárnap délelőtt megér négy évet. Hiába, a Fidesz számára a korábbi alkalmak tapasztalatai alapján módfelett szükséges, hogy kevésbé elszánt hívei is leadják szavazataikat. (65 százalék környékén - nyerjen bármely tábor - valóban aligha kellene koalíciós kényszerekről merengeni.)
A szocialisták folytatódó, egyre harciasabb kampánya mellesleg úgyszintén a jelentősebb választási részvétel felé mutat. Ettől eltekintve a két párt taktikája között több a különbség, mint a hasonlóság. Akár elstartolt ugyanis Orbán Viktor - ahogyan azt mi látjuk, s ahogyan azt a Fideszben cáfolják -, akár nem, mi sem egyértelműbb, mint hogy ener- giái nagyját arra a bizonyos utolsó három hétre őrizgeti. Addig a párt más vezetőinek vannak kiemelt feladataik. Jelesül, hogy a szocialistákat bírálják, majd - kongreszusukat követően - egyre ütemesebben ismételgessék programjukban összegzett, a fentiek szerint csütörtökön jórészt már felvázolt mondandójukat.
Az MSZP-sek ellenben jócskán benne vannak már a kampányban. Akkora rohanásba fogtak, amekkorát e párttól még nem láttunk. (1994-ben semmit sem kellett tenniük a győzelemért, 1998-ban meg azt hitték, hogy megint semmit sem kell.)
Ezek után az a kérdés, bírják-e szuflával a hátralévő heteket. Meg nyilván az, hogy a pillanatnyilag enerváltnak tűnő kormányfő képes-e 1998-as formába lendülni. (GA)
