BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Viharos konventkezdet

2002.02.25., hétfő 00:00

Nem a tagjelölt országok küldötteinek negligálása az egyetlen botrányszagú esemény a csütörtökön kezdődő uniós konvent előkészítése során. (Mint ismert, hazánk és 12 másik jelölt állam küldötteit nem hívták meg az EU hosszú távú jövőjéről tanácskozó és vélhetően uniós alkotmánytervezetet is kidolgozó konvent elnökségének még kiadó két helyét eldönteni hivatott előkészítő ülésre.) A nagy horderejű kérdésekben tanácskozó grémium számos más "skandallum közeli" ügye fényében úgy tűnik, a 105 tagú testületet irányítók egyelőre nem nőttek fel a feladathoz.

Nem a jelöltek diszkriminálása a legnagyobb baj. És nem is Valéry Giscard d'Estaing konventelnök (volt francia államfő) néhány héttel ezelőtti extrém bérkövetelése, vagy az, hogy az elnökség megválasztását célzó ülésre túl későn küldték ki a meghívókat, így a meghívottak közül sem tudtak sokan elmenni. A legnagyobb probléma az a tervezett eljárási mód, amivel az elnökség kisajátítaná a konvent érdemi munkáját, s ami miatt sokak szerint a gyűlés az elnökség egyszerű pecsétnyomójává degradálódna. Ezzel az integráció ismét elszalasztaná azt az esélyt, hogy növelje elfogadottságát a közvéleményben (népszerűségről már ne is beszéljünk).

Márpedig éppen az integrációs folyamat popularitásának hiánya jelenti az integráció további mélyítésének legnagyobb akadályát. Nagyobb elfogadottságot csak úgy nyerhet az unió a közvéleménytől, ha felszámolja demokratikus deficitjét és átláthatóbbá teszi a döntéshozatalt. Az érdemi tevékenység átadása a szűk körű elnökségnek finoman szólva nem ebbe az irányba vivő lépés. (UGy)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.