Végérvényesen eldőlt: a Magyar Posta bekerült a hazai vállalati elitbe. Ennek, mint tudjuk, újkori értékmérője, hogy támogatja-e egy cég az ÚTE futballcsapatát. Nos, az MFB, a Mol és az OTP után immár a posta is beszállt a - pénzügyileg - egyre szebb jövő előtt álló sportklub szponzorálásába.
A feltételek szigorúak: igazán csak holdingoknak örülnek Újpesten. A klasszikus postai tevékenység mellé vélhetően ezért kell a cégnek legalább még két üzletágban maradandót alkotnia. A Postabank nem elég, és egyébként is nagyon nehezen kerül csak birtokon belülre a posta. A Tetra kiugrási lehetőséget ígért, ám a legújabb hírek szerint talán ősszel lehet megismételni a sikertelen beszállítói pályázatot.
Maradnak a korábbi tervek. Tavaly még csak mosolyogtunk, amikor a posta egyik vezetője kijelentette: azért kell utazási irodát nyitniuk, mert a polgároknak igényük van olyan utaztatóra, amelyik esetében biztosak lehetnek abban, hogy holnap is a helyén lesz.
Ma már indulásra kész a postakocsi. A legújabb hírek szerint - kormányzati támogatással - közszolgálati biztosító is alakul a postán.
Közben már a szponzorpáholy is hozza az üzleteket. Ismert a cég és az MFB kapcsolata a Tetra és a diákhitel terén. Új próbálkozásként a Mol-töltőállomásokon is feladhatjuk ajánlott leveleinket, miközben az OTP Lakás-takarékpénztára és az OTP Garancia Biztosító termékei bekerülnek a postahivatalokba. Ez utóbbi még meg is magyarázható: a posta tréninglehetőséget biztosít dolgozóinak, hogy felkészüljenek a saját biztosító termékeinek értékesítésére.
Ugyanakkor, amikor az ember csekkfeladáskor látja a postás dolgozók küzdelmét az új számítógépes feldolgozórendszerrel, csak halkan kívánja: legyen már egy informatikai szponzora is az ÚTE-nak.
Nagy László Nándor
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.