Torontáli Zoltán: Drága a telefon? Mihez képest?

Nemzetközi összehasonlításban drága-e vagy olcsó mulatság Magyarországon telefonálni? Mondhatnánk, a válasz egyszerű, a számadatok ismertek, a magyar piac is liberalizált, az alkalmazott technológia hasonló, a piac mérete számos nyugatiéval összevethető.

A valóságban azonban az embernek könnyen beletörhet a bicskája a számolgatásba. A szolgáltatócégek ugyanis állandó és változó elemekből összegyúrt csomagokat szeretnek ajánlani, ennek legegyszerűbb példái a havi előfizetési díjak és a hozzájuk kapcsolódó percdíjak széles skálán mozgó együttesei. A magyar előfizetők először a mobiltelefonnál szembesültek az összevetés nehézségével, de ugyanerre készülhetnek az egymással versenyezni kezdő vezetékes szolgáltatók esetében is.

A számos szubjektív kitételt szükségképpen tartalmazó, ám mértékadónak tekinthető nemzetközi összehasonlításokból kibontakozó összkép nem igazolja drágaságérzetünket. Versenypiacon a magyar áraknak a nyugat-európaiakhoz kell közelíteniük, és ez már ma is így van. A tipikus példa szerint mi, magyarok az amerikaiakhoz képest drágán telefonálunk, hiszen ott a helyi hívások felületes látszatra ingyenesek. Elfelejtik azonban hozzátenni, hogy ott egy körülbelül 7-8 ezer forintos havi alapdíj van, aminek a bevezetése még Nyugat-Európában is szociális feszültséget keltene, nálunk pedig a Matáv-székházakat romba döntő lakossági rohamot.

A hazai cégek ugyanannyiért szerzik be eszközeiket, mint a nyugatiak, a munkaerő kisebb költségén pedig nem sokat lehet nyerni. Lényegi eltérés a befektetett pénzek megtérülésének mértékében és a piac forgalmának nagyságában van. Nem szabad elfelejteni, hogy a külföldi befektetők a nyereség reményében hozták fel telefonhálózatunkat európai szintre.

Magyarországon tehát nemzetközi összehasonlításban - sok más áruhoz hasonlóan - nem a telefonálás drága, hanem a bérek alacsonyak.