Az első fordulós eredmények ismeretében a Fidesz politikusai a gázárkérdést használják az egyik legfontosabb aduként. Tehetik: jelenleg nem kifizetődő hitet tenni a gazdaság alapvető törvényszerűségei mellett, a polgárok meggyőzése a cél. A Fidesz eleve helyzeti előnyben van: a fogyasztói ár mesterségesen alacsonyan tartásával megcselekedte azt, amit megkövetelt a haza, a Mol érdekeivel pedig minek törődni, az csak egy profitérdekelt tőzsdei vállalat. (Az most részletkérdés, hogy a Mol 25 százalékos tulajdonosaként saját magát is hátrányba hozta, a cég nyereségének elvételével pedig tetemes adóbevételtől is elesett az állam.) Orbán Viktor azonban nem érte be ennyivel: meghirdette a "magyar polgárnak hazai gázt" akciót, mivel az itthoni kitermelésű földgáz ára valóban megfizethető. Kár, hogy alig van belőle, a lakosságnak sem elég. A gondolatmenet szükségszerű folytatása,

vagyis rendkívüli áremelés a vállalatoknak, akik majd használják a fogyasztás több mint háromnegyedét adó drága importgázt, a kampány során senkit sem érdekel. Arra viszont nem ártana figyelmeztetni a lakosságot, hogy ha az MFB valóban megveszi nagy sietve a gázüzletet a következő napokban, mindezt a polgárok pénzéből teszi.

Valószínűleg a kormányváltásra készülő erők is tisztában vannak azzal, hogy nemcsak a polgárok nagy többsége, hanem a cégvezetők nagyobb része is helyesnek találta a kormány gázárpolitikáját, vagyis a gázszámla Mollal történő megfizettetését. László Csaba egyelőre nem is tudott másként reagálni, mint hogy megígérte, rövid távon nem emelik a gázárat, s később sem nőnek a polgárok terheli. Ebben a helyzetben az az igazán érdekes, hogy az MSZP sem hangsúlyozza ki a legfontosabb tényt: az uniós csatlakozásig mindenképp a világpiaci szinthez kell igazítani a gázárakat, s előbb-utóbb valaki rákényszerül az emelésre. Aminek mértéke épp azért lesz drasztikus, mert az utóbbi két évben a polgárok helyett részben a Mol fizette a számlákat.

Ács Gábor