Kirch kontra Holzmann
Kétségtelenül kapóra jött a KirchMedia csődje a választásokra készülő Gerhard Schröder kancellárnak. Azon a fronton tudja támadni konzervatív kihívóját, Edmund Stoibert, ahol a bajor kormányfő eddig leginkább otthon érezhette magát: a gazdasági kompetencia területén. A német növekedési kilátások nem túl biztatóak, s a gondok árnyékában a bajor "gazdasági csoda" eddig igazán vonzónak tűnt.
Most azonban rövid időn belül - a Fairchild Dornier repülőgépgyártót követően - a második, Bajorországban megtelepedett nagyvállalat omlik össze. A KirchMedia ráadásul csak az első lépést tette meg a birodalom egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő haláltáncában. S miközben az alapjaiban megrendült piramis többi darabja is leomolni készül, egyre több figyelem terelődik a félig tartományi tulajdonú Bayerische Landesbank tevékenységére, amely a médiabirodalom legaktívabb támogatói közé tartozott.
Stoiber eddig nem is nagyon rejtette véka alá, hogy az államnak meghatározott szerepet szán az üzleti élet számára vonzó gazdasági környezet kialakításában. A múltban ez azt is jelentette, hogy a bajor állam a munkavállalók számára is megnyugtatóan avatkozott be egy-egy szanálási folyamatba, pénzügyi infúziót biztosítva életképtelennek mutatkozó vállalkozásoknak.
A KirchMedia megmentése azonban túl nagy falatnak bizonyult, s Schröder most gazdasági inkompetenciát és tisztességtelen magatartást ró ellenfele szemére, egyben a szövetségi kormány segítségét ajánlja fel a bajba került több mint tízezer munkavállaló számára. A kampány-nyereség egyértelmű. Stoiber defenzívába szorult, a kancellár pedig ráadásul talán feledtetheti saját, balul sikerült akcióját a Holzmann építőipari vállalkozás megmentésére.
Mert valójában a gazdasági filozófiák között nincs is olyan nagy különbség. A vállalatbirodalom leépítése, át-szervezése, megkurtítása, egyes darabjainak akár veszteséges értékesítése - a valószínűsíthető angolszász megoldás - helyett hasonló esetben eddig Schröder is, Stoiber is a "német utat" járta: egyezkedés a hitelezőkkel és a bankokkal, kormánygaranciákkal és hitelekkel próbálván minimalizálni az elkerülhetetlen változásokat. Ez az, amit a munkahelyeiket féltő német munkavállalók megszoktak és amihez ragaszkodnak. Ez az, ami viszont a modell bírálói szerint a leginkább visszahat - kedvezőtlenül - a gazdasági növekedésre, s amit egyre nehezebb megértetni az egyenlő versenyfeltételek biztosításán őrködni próbáló Brüsszellel is.
Lambert Gábor
