BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közbeszerzés, vagy amit akartok

2002.04.05., péntek 00:00

A Strabag ismét a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult. Ez persze önmagában nem lenne hír, hiszen például tavaly összesen 830 jogorvoslati eljárást indítottak. Azaz a közbeszerzési eljárások 21,6 százalékát, durván minden ötödiket támadták meg.

A Strabag azonban két függőben lévő jogorvoslati ügye után harmadszor is a közbeszerzés alkalmazásának mellőzéséért kezdeményezett jogorvoslatot a testületnél, és ez az indíték az eddigi adatok szerint nagyon ritka. Emiatt 2000-ben csupán két esetben indítottak eljárást a döntőbizottságnál, az elmúlt évről pedig egyelőre annyit lehet tudni, hogy számuk tíz alatt volt. Mondhatjuk persze, hogy a közbeszerzés mellőzése nehezebben derül ki, mint az esetleges törvénysértés, a gyanús közbeszerzés. Hiszen ez utóbbiak eredményét közzé kell tenni a Közbeszerzési Értesítőben. Meg aztán minden pályázatnak csak egy nyertese lehet, és aki nem nyer, az nyilván alaptalanul is kész a panaszra. Bizonyítja, hogy tavaly a jogorvoslatok több mint harmadát, 293-at utasítottak el.

Ám arra a szakemberek sem vállalkoznak, hogy megbecsüljék, hány alkalommal mellőzik a közbeszerzést. Az autópálya- és útépítések ráadásul nem is tartoznak ebbe a kategóriába, hiszen a kormány - élve a törvény adta lehetőséggel - kidolgozta a jogszabály kikerülését megengedő konstrukciót. A kiskapu megmaradt a törvény ez év januárjában hatályba lépett módosítása után is. Úgy tudni, senki sem javasolta a változtatást - jóllehet a közbeszerzést nélkülöző sztrádaépítést az EU is kifogásolta.

Tevőlegesen azonban csak egy osztrák multi lépett fel a kialakult helyzet ellen. A két, függőben lévő ügy ellenére harmadszor is a döntőbizottsághoz fordult a közbeszerzés alkalmazását mellőző útépítések kapcsán. Igaz, a multik kevesebbet kockáztatnak, mint a hazai cégek.

Magos Katalin

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.