Lesz-e szükség pótköltségvetésre?

Úgy tűnik, hogy a magyar gazdaságpolitika mozgástere nemcsak a monetáris területen szűkült be látványosan, hanem a fiskális politika területén is sikerült a "béna kacsa" helyzetébe kormányozni magunkat. Bármilyen indokok szóltak is annak idején pró és kontra a kétéves költségvetés bevezetésével kapcsolatban, mára eléggé egyértelművé vált, hogy a körülbelül másfél éve jóváhagyott 2002. évi büdzsé nemcsak hogy nem képes kedvező szerepet játszani a magyar gazdaság érdemi viszonyainak alakításában, hanem még csak köszönő viszonyban sincs az ez évre kialakult külső és belső gazdasági, pénzügyi feltételekkel. Márpedig globalizálódó világunkban a "nemzeti" gazdaságpolitika talán legfőbb területét jelentő költségvetési politika kikapcsolása a lehetségesnél is jobban szűkíti, korlátozza a mindenkori kormányzat mozgásterét.

Ne tévesszen meg senkit, hogy a 2001. évi hivatalosan kimutatott költségvetési hiány lényegében a tervezett mérték körül alakul, és hogy kormányváltás nélkül 2002-ben sem lesz ez másképpen. Részletesebb elemzés után ugyanis világos, hogy a globálisan jelentkező, a tervezettnek többé-kevésbé megfelelő államháztartási hiány mögött egyfelől a részletekben, az egyes alfejezetek között lényeges eltérések vannak, másfelől a normális, az EU-ban is szokásos és megkövetelt elszámolási rend szerint a GDP-hez mért tényleges hiány mértéke a kimutatott 3,3 százaléknál 1,5-2 százalékponttal magasabb, 5 százalék körüli volt. A számítások azt mutatják, hogy a lassuló növekedési ütem mellett a 2002. évi államháztartási hiány - a kettősség megmaradása, sőt erősödése mellett - a tavalyihoz hasonló, vagy annál néhány tizedszázalékkal nagyobb lehet.

Azt persze nem állíthatjuk, hogy a 2002. évi államháztartás tervezett és tényleges számai közötti eltérést kizárólag a két évre szóló költségvetés nyakába lehetne varrni, de minden józan számítás szerint várható volt a külső és belső gazdasági feltételek erőteljes módosulása. 2002-re a konjunktúrában alapvető és minőségi változások következtek be, maradt viszont a "békeidőben" kidolgozott, lényegében más gazdasági környezetet feltételező költségvetés és államháztartás. Ennek két súlyos - a következő éveket is befolyásoló - kedvezőtlen hatása lehet. Egyrészt a mindenkori költségvetéstől elvárt, a gazdasági szereplőket orientáló, a kedvezőtlen hatásokat ellentételező aktív szerep inkább követő, passzív szereppé alakul, másrészt a kormány - látva a nemzetközi dekonjunktúra erősödő hatását - a költségvetéstől függetlenül különböző csatornákon, például az MFB Rt.-n keresztül megpróbált forrásokat teremteni a hazai növekedési potenciálok erősítéséhez. Ezzel a megoldással, miután a korábban jóváhagyott költségvetési alapszámokat nem érinti, fenn lehet tartani - legalábbis látszólag - a büdzsé betartásának illúzióját, miközben a tényleges alkalmazkodásra is mozgósíthatók források.

A kétéves tervezés még egy bizonytalanságot hozott. Megnövekedtek a költségvetési tartalékok, amelyek a parlament megkerülésével, kormányzati döntésekkel vagy a múltból jól ismert, év végi "tervmódosítással" hozhatók mozgásba. A kör bezárult, látszólag minden megoldódott, csupán a költségvetés aktív alakító szerepe sikkadt el, továbbá a források egy nem jelentéktelen részénél a közpénzek hatékony felhasználásához elengedhetetlenül fontos parlamenti kontrollt sikerült kiiktatni. A gazdaság külső és belső feltételeinek alapvető átrendezésére utal, hogy míg 1999-ben és 2000-ben a költségvetés nem deklaráltan, de lényegét tekintve megszorító jellegű volt, az államháztartás teljes hiánya csökkent, az elsődleges egyenleg pedig pozitív tartományban maradt, addig 2001-ben a korábbi 1,5-2 százalék közötti elsődleges többlet körülbelül 0,5 százalékos hiánnyá változott. A költségvetés 2001-ben tehát a GDP 2,5 százalékos mértékéig expanzív jellegűvé vált. Még szerencse, hogy az idén az elsődleges hiánynak a GDP-hez viszonyított mértéke ugyan növekszik, de az infláció miatt csökkenő kamatterhek némileg visszafogják az államháztartás hiányának erőteljesebb romlását.

Önmagában persze az elsődleges egyenleg jellegének megváltozása az erősödő nemzetközi dekonjunktúra időszakában nem igazán kifogásolható, sőt bizonyos mértékig kívánatos is a külső kereslet csökkenésének ellentételezéséhez. A probléma inkább az, hogy az előirányzatokat 2001-ben mintegy 260 milliárd forinttal, az idén pedig még 340 milliárddal meghaladó adóbevételek keletkeznek, miközben a jóváhagyott kiadások mértéke jóval elmarad a feltételezettől. Vagyis teljesen más történik, mint amit az Országgyűlés eredetileg elfogadott. Emellett a hivatalosan kimutatott deficit jóval alacsonyabb a ténylegesnél. Ez olyan benyomást keltett, hogy a dolgok rendben haladnak, pedig 2000-hez képest növekszik az államháztartás hiánya a GDP-hez viszonyítva. Az ilyen irányú trend tartós folytatódása előbb-utóbb beavatkozást feltételez, különös tekintettel arra, hogy a remélt 2004-2005-ös EU-csatlakozás 3 százalék alatti államháztartási hiány elérését kívánná meg. A mostani deficitnövekedési trend tehát megállítandó, és mintegy 2-2,5 százalékos hiánymérséklés szükséges az EU-csatlakozás zavartalanságához.

Bárhogyan is értékeljük a 2000-ben készült és jóváhagyott, 2002-re szóló államháztartást, az biztosan állítható, hogy az alapvetően megváltozott gazdasági klíma miatt a bevezetésénél hangoztatott legfőbb érvek (hogy a hoszszabb időszakra érvényes költségvetés stabilizál, kiszámíthatóbbá teszi a gazdaságpolitikát, és hogy a magyar gazdaság már eléggé szilárd ahhoz, hogy két évre előretekintsen) aligha igazolódtak. Inkább az történt, hogy a költségvetés, az államháztartás idegen képződményként sodródik a gyorsan változó külső és belső gazdasági történések tengerén. Ez persze az éves kitekintésű költségvetés esetében is bekövetkezhetett volna, de nem ilyen nyilvánvalóan.

Arra a kérdésre pedig, hogy szükséges-e pótköltségvetés a gazdasági feltételek gyors módosulása miatt, a válasz eléggé egyértelmű. Az pedig, hogy ténylegesen lesz-e pótköltségvetés, annak függvénye, hogy melyik párt nyeri a választásokat: a jelenlegi kormányzat továbbélése esetén biztosan nem lesz, ellenkező esetben pedig biztosan lesz. Már csak azért is, hogy az új szereplők az államháztartás, az ország tényleges helyzetét a szélesebb közvélemény előtt is egyértelműbben deklarálják.

Hegedűs Miklós