Meglepetések és törvényszerűségek

A Magyar Szocialista Párt - ha szűken is - megnyerte a 2002. évi országgyűlési választások első fordulóját. A szocialistáknak ezek után ellenfelüknél lényegesen jobb esélyeik vannak arra, hogy végeredményben is diadalmaskodjanak. A verseny azonban még nyílt, a második forduló dönt. Nagyjából ennyit tudunk biztosan a vasárnapi eseményeket követően.

A mögöttünk maradt kör hozott előre valószínűsített eredményeket is, összességében mégis leszögezhetjük: ez volt a legújabb kori magyar demokrácia legtöbb meglepetéssel járó választási fordulója. Az tény: az erőviszonyok - bármely oldal örülhet majd végül - minden korábbinál egyértelműbbek lettek.

Innen nézvést akár azt is mondhatjuk: a parlamentbe jutott három, azaz az MDF-fel együtt négy párt mindegyike győztesnek tekinthető.

Leginkább természetesen az MSZP. A szocialisták az ezt egyáltalán nem sejtető felmérések dacára szereztek egyszázalékos előnyt. Mégpedig úgy, hogy soha nem látott módon, több mint kétmillió-háromszázezer szavazót mozgósítottak.

Diadalra hivatkozhatnak a szabad demokraták is. Az egyetlen, önerőből a Ház falai közé vergődött kis párt nemcsak amiatt lehet elégedett, mert az egyértelműen a kétpártrendszer felé mutató tendenciák ellenében átsurrant az ötszázalékos parlamenti küszöb felett. Nagyon sokat jelenthet számára az is, hogy - politikai értelemben - halál közeli állapotból ébredve máris potenciális kormányzati tényezőként tárgyalhat az együttműködésről a szocialistákkal, ami kitűnő lehetőség hírnevének öregbítésére.

És végül, bizonyos értelemben, győztes a legnagyobb vesztes is. A Fidesz-MDF egyrészt több mint egymillió támogatóval többet tud felmutatni, mint négy évvel ezelőtt, ami az összefogás életképességét igazolja. A Fidesz-team ráadásul egyedül maradt a maga politikai térfelén, az áhított jobboldali gyűjtőpárt "észrevétlenül" létrejött. Az integrált fórummal és a kereszténydemokratákkal kiegészült Fidesz immár azonos a jobboldallal. A MIÉP kiesésével hosszú távon nem lesz szélsőjobbprobléma, az FKGP elhullásával elfeledhetjük Torgyán Józsefet. Az együttes megvan, egyben kell tartani. Igaz, ez - ha úgy alakul - ellenzékben nem lesz egyszerű. A közös érdekek érvényesítése ugyanis hatalmi pozícióban számít releváns összetartó erőnek.

A MIÉP, az FKGP és a Centrum szereplése saját vezetőik számára borzalmas csalódás - amúgy a reális erőviszonyok leképeződése. Csurka István pártja néhány ezer híján ugyanannyi szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, vagyis a nemzeti radikalizmus negyedmillió választópolgár számára vonzó. A Centrumról annyit: nem váltotta, mert nem válthatta meg a világot. Az FKGP teljesítményét maradék hívei tragédiaként élik meg. A feltehetően a Fideszhez pártolt, több mint félmilliós bázis távozása azt jelenti: az egy százalék alatti Torgyán-formációtól végleg elbúcsúzhatunk.

A kivételesen magas választási részvétel mutatja, nemcsak a Fidesz és Orbán Viktor tudott eredményes kampányt folytatni ez ügyben. A szocialistáknak az egyébként nehezen lázba hozható, máskor a választásokkal nem törődő rezignáltakat is sikerült protestálásra bírniuk, ami eredményességük szempontjából döntő volt. Pontosan úgy, ahogyan 1994-ben: akkor a jogosultak 69 százaléka kereste fel a választóköröket - hogy egy részük másodjára úgy érezze, már megtette a dolgát. Így lett a ráadásnál csupán 55 százalékos az arány.

Az, hogy az MSZP-nek milyen stratégiát kell az április 21-éig hátralévő napokban követnie, nyilvánvaló. A szocialista vezetők már vasárnap este felvették a megfelelő fonalat. A győzelmi jelentések sulykolása mellett ezentúl kiemelt feladatuk, hogy a kormányváltónak nevezett erők minél szélesebb összefogását meghirdessék. Automatikusan első számú partnerük az SZDSZ - ebből a szempontból is fontos, hogy a párt átugrotta a lécet, hiszen kívülről nehéz lett volna lelkesednie -, de szövetségesnek ígérkezik az események menetére kevesebb befolyással bíró Centrum is. Látjuk: a Fidesz tartalékai szerényebbek. A kormánypárt csak az elbúsult MIÉP-esekre számíthat, ám nyíltan nem tehet gesztusokat.

Noha a fenti húzások befolyása alapvető, a legfontosabb kérdés azonban 1998-cal ellentétben - amikor a választók negyven százaléka maradt kedvenc pártja nélkül, s őket kellett a nagyoknak aktivizálniuk a két forduló között - most nem a visszalépések és -léptetések körül fogalmazódik. Ezúttal inkább az lehet a döntő, hogy a két oldalnak a vasárnap szívesen mozduló tábort miként sikerül még egyszer harcba vinni. A még nyitott körzetek közül 75-ben szocialista, 56-ban fideszes jelölt vezet. A jobboldalnak a győzelem érdekében jóval nyolcvan fölé kellene tornásznia a nyert csaták számát. A küldetés szinte lehetetlen. A mámoros szocialisták örömét csalódott fideszesek szemlélik - ami a politikusok mellett szavazóikra is igaz. Hogy egyáltalán fel lehet-e rázni őket, kérdéses.

Akárhogy is: izgalmas két hét elé nézünk. Rengeteget szereplő Orbán Viktorral, aligha kevesebbet mutatkozó Medgyessy Péterrel, Kuncze Gáborral.

Gazda Albert