Szalay Hanna: Cofferati, a jövő embere?

Politikailag talán igen, gazdaságilag bizonyosan nem - válaszolható a címben feltett kérdésre. Sergio Cofferati az egykor a kommunista párthoz kötődő CGIL, a legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség vezetőjeként már március 23-án is megmutatta, hogy nagy tömegmozgató. Akkor mintegy kétmillió embert trombitált egymagában össze, hogy Rómában tüntessenek azért, ami miatt most kedden 20 millió ember vett részt az ezúttal már valamennyi szakszervezet által meghirdetett nyolcórás általános sztrájkban. Megvédendő a munka törvénykönyvének egy ránézésre jelentéktelen rendelkezését, a 18. paragrafust, amely szerint 15 alkalmazottnál többet foglalkoztató vállalatok kötelesek bírói ítéletre visszavenni dolgozójukat, ha az elbocsátás igazságtalan. Szakszervezeti oldalról ez a paragrafus a munkahely biztonságát jelenti, vállalati oldalról viszont foglalkoztatási kényszert. Jelentőségét közvetve bizonyítja az is, hogy a Berlusconi-kormány tervezői számára éppen ennek a rendelkezésnek a törlése képezné az olasz versenyképesség helyreállítására hivatott gazdasági reform támaszát és talpkövét.



Már a tüntetés is politikai eseményszámba ment, a sztrájk pedig azt is végképp egyértelművé tette, hogy Cofferati kezében van a vezénylőpálca. A szakszervezeti vezér az idén májusban megválik érdekvédői tisztségétől, és miután a baloldal a tavaly májusi választások óta sem tudta összeszedni magát, könnyen úgy alakulhat, hogy ő tölti be az űrt, lesz a hiányzó fókuszpont, a vezéralak. Ami azt is garantálhatja, hogy az olasz politikai baloldal az eddigi gazdasági modernizáló erőből struktúraőrzővé, a megújulás fékjévé válik. És miután ezzel ott sem mindenki fog egyetérteni, megjósolható a széttöredezése is.