Verbális polgárháború

Fogadjuk meg Orbán Viktor tanácsát: őrizzük meg józanságunkat!

A miniszterelnök kedd esti beszéde három tételben szólt. Az első: lefordította Fidesz-nyelvre az első forduló eredményét. Ami jó, mert a polgári oldal soha ennyi szavazatot még nem kapott, s a Fidesz-MDF választási koalíció számára esélyt hagyott a végső győzelemre. A cél: győzni kell 85 egyéni választókerületben. A második: megszabta a tétet. Mint legyőzendő ellenfeleket - csupán egyetlen alkalommal nevükön nevezve a szocialistákat - célkeresztbe állította az MSZP-t és az SZDSZ-t, fölsorolva a két pártnak a legutóbbi két ciklusban - kormányzati, illetve ellenzéki pozícióban - elkövetett galádságait, gáncsoskodásait, és sötét jövőt vizionált a hatalomba való visszatérésük esetére. A harmadik tételben mozgósította híveit a második fordulóban való részvételre, s fölszólította őket: mindegyikük hozzon magával még egy embert.

Kampánybeszédről lévén szó, kiélezett választási küzdelemben, józanságunk megőrzésével eddig semmi gondunk, ám ha kibontjuk az előadás retorikai fordulatait, szemöldökünk bizony összevonódik. A sok-sok vitatható állítás közepette vajon mire gondolt a miniszterelnök, amikor arról szólt: "ha a szocialisták alakítanának kormányt, akkor valójában Magyarországon a nagytőke és a pénztőke alakít kormányt"? Nem tagadva a nagy tőkéscsoportok erős befolyását a mindenkori kormányokra, azért jó néhány alkut megkötött velük az Orbán-kormány is - jól tette -, azért maga is tüsténkedett a saját érdekszférájába vonható tőkéscsoportok megerősítésén, hogy aztán eleget tegyen nehezen visszautasítható lobbizásuknak, s ebben az összefüggésben akár kuriózum is lehet: a Fidesz-MDF-lista többnyire azokban a megyékben győzött, ahol a külföldi tőke legerősebben vetette meg a lábát. Racionális értelmezhetőségében nehezen védhető több más megállapítás is, melyekből a tárgyilagos szemlélőnek az a benyomása keletkezik: itt már irracionális, az előítéleteket fölerősítő, az érzelmekből indulatokat gerjesztő retorikával, a magyar politikai erők, a magyar társadalom jókra és gonoszokra való fölosztásával, azaz minden élettapasztalatot, minden társadalom- és közgazdaság-tudományi ismeretet sutba vágó, öngerjesztő populista demagógiával van dolgunk. A politikai ellenfelekből így lesznek az Orbán-beszéd végére ellenségek, akikkel szemben választási győzelemmel kell megvédeni mindazt, ami szép és fontos az életben: családunkat, gyermekeinket, az emberi méltóságunkat, a szabadságunkat, a hitünket és a hazánkat. Mindazokkal szemben tehát, akik úgy gondolják, hogy Magyarországon az Orbán-kormányon túl is van élet.

Mi motiválhatta Orbán Viktort, hogy kétszázezres közönsége, majd ismételten a közszolgálati televízió bizonyára milliós tábora előtt olyannyira elragadtassa magát, amennyire még soha nem láttuk? Nyilvánvalóan a választási tét nagysága, a bukás sokkoló rémképe.

A beszéd tartalma, az előadás módja és közege, a közönség hangulata nem vonatkoztatható el attól, hogy akit, akiket kedd este hallhattunk és láthattunk, vasárnap estig a választások biztos győztesének, győzteseinek érezhették magukat. Orbán Viktor és a Fidesz-pártelit abszolút mandátumtöbbséggel számolt, amiből azt a következtetést vonta le, hogy ez a győzelem további két ciklusra, nyolc évre ad esélyt a kormányzásra. Úgy becsülte, legalább ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a veresége után várhatóan széteső MSZP-ből vagy annak a helyén olyan politikai erő szerveződjék, amely egyszer képes lehet leváltani őket. Nem ez történt, mondhatjuk: általános meglepetésre.

Még emlékszünk a vasárnap éjféli, döbbenetet, mérhetetlen csalódást sugárzó képekre a Millenáris Parkból. Ehhez képest kijelenthetjük: Orbán Viktor és csapata egy nap alatt összekapta magát. Kedd este erőt mutatott, egész pályás letámadást hirdetett, ami a futballban nem más, mint az elvesztett labda visszaszerzésére irányuló összehangolt csapatmozgás. A miniszterelnök erre mozgósította szavazótáborát, s az azon túlit is. Maga a beszédet élőben közvetítő Pannon Rádió helyszíni tudósítója, a kiesett MIÉP-es képviselőjelölt kommentálta úgy a hallottakat: na végre, miért nem mondta ezt előbb stb. S ha az ő fülének édes e zene, miért ne gondoljuk: van fülük rá a zászló nélkül maradt MIÉP-es szavazóknak is. Ha Orbán Viktor ezt akarta elérni, akkor értjük, ha nem is tudunk vele egyetérteni. Mint valószínűleg annak megítélésében: nyer vagy veszít azzal, hogy letér eddigi főcsapásáról, s olyan ösvényre kalandozik, amelyen ha tovább halad, kedd esti beszéde vélhetően csak torokköszörülés volt a szombat délutánra meghirdetett Kossuth téri gyűlésre. Ha így lesz, számol-e azzal, hogy többet veszíthet középről, mint amennyit nyerhet a szélsőjobbról, számol-e azzal, hogy a köztársaság polgárainak millióit sértő kiszólásaival az ellentáborát is mozgósítja, összekovácsolja? Számol-e miniszterelnöki önképrombolásának az országra nézvést is káros következményeivel?

Hajrá, magyarok, hajrá, Magyarország! - zárta szavait a miniszterelnök. Dúl a verbális polgárháború. Őrizzük meg józanságunkat!

Bánki András