A szocialisták elmúlt heti iparkodását a száznapos csomag előre programozott fordulatain túl a Polt Péter távozásra kényszerítése érdekében szerkesztett forgatókönyv megvalósításának startja és a Nemzeti Színház vezetése tárgyában kerekedett szappanopera is jellemezte. Az MSZP pontosan úgy igyekszik menedzselni 13+1-es ígéretszelvényét, ahogyan a Fidesz tette 1998-ban a maga 48 pontjával. Pillanatnyi állás a kormány prominenseinek számításai szerint: 11 pont kipipálva. További párhuzamokra is felfigyelhetünk, hiszen az informálisnak titulált kormányülések műfaját a Fidesz teremtette meg.
Az előző ciklusban történtek természetes folyományaként indokolt tudomásul venni, hogy a szocialisták és a szabad demokraták hozzáláttak a legfőbb ügyész ellehetetlenítéséhez. Mivel a politika az elmúlt években sajnálatos módon elérte, hogy az igazságszolgáltatás pártokkal valamilyen módon összefüggésbe hozható ügyeiben - bármelyik oldalról legyen szó - ne láthassunk tisztán, ezért Polt Péter ténykedését sem áll módunkban megbízhatóan értelmezni. A legfőbb ügyész korábban az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyetteseként kifejezett tekintélyre tett szert, ám jelenlegi posztján - részben fideszes múltjából adódóan - nem sikerült elérnie, hogy politikai szimpátiától független megítélés illesse.
Jóval egyszerűbb határozott véleményt alkotni a tisztségében bizonytalannak mutatkozó Görgey Gábor Nemzeti Színházzal kapcsolatos döntéseiről. Bármit is tett e tárgyban a miniszter, minden lépése alkalmával hibázott. Az eredmény: mindaz, ami és ahogyan történt, méltatlan, ráadásul egy az intézmény vezetésére alkalmasnak vélt szakember kikerült a körből.
Mindeközben a Fidesz aktívan bonyolítja a koalíció kontra oppozíció ellentétpár relativizálására irányuló programjait. A mozgalom - amint azt Orbán Viktortól ismét megtudtuk - immár 7000 polgári körre építhet. E hét végén a Fidesz kongresszusán és a Margitszigeten próbálták sulykolni, hogy az erő velük van - az egyik helyszínen Dávid Ibolya közreműködésével -, s a hozz magaddal még egy embert! akció az átmeneti szélcsend ellenére nem szünetel.
Hiába: itt a nyár, mégis mindenki dolgozik. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.