BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végtelen történet

2002.06.24., hétfő 00:00

Egy hónap sem telt el a kormány május 27-i hivatalba lépése óta, és a szocialista-szabad demokrata koalíciónak máris szembe kellett néznie első válságával. Hiába vágtak neki a ciklusnak az előző, 1994 és 1998 közötti együttműködést szakadatlan viták közepette átvészelő pártok azzal, hogy ezúttal minden másként lesz, a miniszterelnök múltjának a héten megismert sajátossága keresztülhúzta számításaikat.

Hogy Medgyessy Péter kormányfő maradt, az nem egyszerűen a D-209-es sztori sokkjától megroggyant SZDSZ engedékenységén, inkább partnere keménységén múlt. Kétségtelen, az ügynökügyben eleddig következetes liberális pártnak huszonnégy óra leforgása alatt meg kellett változnia. Noha több szabad demokratának nehezére eshetett a kormányfő mellett szavazni, tettüket kifejezetten markáns - praktikus és pragmatikus - érvekkel magyarázhatják. Főként, mert a szocialisták ezen ügy kezelése közben ébredtek rá, hogy bár szükségük van az SZDSZ-re, partnerüknek több a veszítenivalója. (Eddig a felismerésig a koalíciós tárgyalások közben még nem jutottak el.) Az elszánt, morális megfontolásokkal nem bajlódó, ezáltal egységes szocialisták tudták, az SZDSZ nem megy végig a miniszterelnök távozásának követelésére épített úton, mert tisztában van vele, hogy az a politikai senkiföldre vezet. (Előre hozott választások esetén az MSZP legfeljebb ellenzékbe szorul, ám az SZDSZ könnyen a parlamenten kívül találhatná magát.) A szabad demokraták így hamarjában megtalálták az indokot, miszerint az ország stabilitása érdekében nem cselekedhettek másként. (Déja vu: az 1994-es koalíciókötés idején hasonló mondatokat hallhattunk.)

A baloldali-liberális tábor meggyőzésére alkalmasnak tűnő érveléssel egyetlen probléma van: az előttünk álló időszak várható történései bizonyosan nem a stabilitás felé mutatnak. A politikusoknak ugyanis azt a mecscset kell lejátszaniuk, amelyet bő évtizede elmulasztottak. Az ügynöktörvény különféle módon elképzelt módosítása tárgyában kerekedő konfliktusok és a Medgyessy Péter lemondatása érdekében lankadatlan hévvel vezényelt ellenzéki akciók ideje következik.

A történetnek egyáltalán nincs vége még. (GA)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.