Minden csoda néhány hétig tart - módosíthatjuk a lényegét nem érintve az ősi közhelyet. Ahogy vártuk, egyre kevesebb polgárt izgat az újraszámlálási hisztéria. A darálógépek ezekben a pillanatokban is működnek - a szavazólapokat július 20. és 22. között kell megsemmisíteni -, ám ez csupán néhány száz hiperaktivistát hoz lázba. Az előttünk álló napokban ugyan elhangzanak majd felháborodott kommentárok, de végre lecsenghet ez a szomorú és buta történet.
Vannak más érdekességek. Például a Fidesz, amelynek megbomlott sorait katonásan - bár lehet, hogy csak átmeneti sikerrel - rendezte az újra aktív exkormányfő. Orbán Viktor ázsiai ejtőzéséből visszatérve haladéktalanul megválasztatta a parlamenti képviselőcsoport élére Áder Jánost, továbbá lelkesítő beszéddel igyekezett felrázni a fásult frakciótagokat. Merthogy bánatosak manapság a fideszesek. A választások után úgy tűnt, a pártot nem rázza meg a vereség, s a Kossuth téri svunggal sikerül átlendülnie az óhatatlan holtponton. Nem jött össze. Az első közvélemény-kutatások még az MSZP és a Fidesz fej fej melletti küzdelméről számoltak be, később azonban nyílt az olló, elhúztak a szocialisták. A valószínű magyarázat: a párt vezetői ugyan azt mondták, feldolgozták a vereséget, de ez nem volt igaz. Orbán Viktor és társai máig sem heverték ki a sokkot. Kitalálták a mozgalmat, amely nem úgy működik, ahogy szeretnék, s nem foglalkoztak az indokolt felfrissülésre és megújulásra képtelen, vezérét vesztett párttal. Egyre többen szeretnék, ha Orbán Viktor visszatérne a párt élére, de arra nincs válaszuk, miként hajrázzon tovább Magyarország. Minden jel szerint most érkezett el a példa nélküli pillanat, amikor az exminiszterelnök sem tudja, melyik a jó irány.
Nincsenek ilyen gondjai Medgyessy Péternek. A koalíciós kormányfő és csapata - ma már látjuk - a kezdeti tétovázás után ügyesen vette a D-209-es ügy akadályait. A múltját firtató bizottság munkája egyre komikusabb, s bár igaz, hogy Medgyessy Péternek még lesz egy jelenése a testület előtt, bátran leszögezhetjük: a miniszterelnök kikapaszkodott a gödörből. Ráadásul megvan a száznapos csomag és a költségvetés módosítása, fogalmazzák az újabb száznapos pakkot, tehát a dolgok működnek. Az első válságán túljutott koalíció nyugodt nyárra készül. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.