Felpörgött a helyhatósági választási kampány. Az egy vasárnappal korábban lendületet vett szocialistákat követve Zánkán egyesítették erőiket a magabiztosnak mutatkozó Demszky Gáborral felálló szabad demokraták, és elstartolt a Margitszigeten a függetlennek nevezett Schmitt Pál is.
Fél évvel a feszült országgyűlési választásokat követően módfelett ádáz küzdelemre számíthatunk, amelynek nagy kérdése, hogy a süllyedő jobboldal képes lesz-e összeszedni magát. Jelen helyzetben a Fidesz talán azzal is elégedett lenne, ha nem bukna nagyot. Egy-két szimbolikus súlyú város irányításának elvesztése ugyanis - szigorúan csak a példa kedvéért: mint Debrecen vagy Kaposvár - brutális mértékben növelhetné a párt elesettségét, amit feltehetően nemcsak a jobb-, hanem a baloldal stratégái is pontosan tudnak.
Ezen a ponton indokolt kitérnünk a fővárosban várható fejleményekre. A fentiek szerint is - hacsak el nem vakítja a feleket a kevélység - kizárhatónak tűnik, hogy a főpolgármesteri tisztségért folyó versenyben mind a két baloldali jelölt állva maradjon. Gy. Németh Erzsébet nem teheti meg, hogy nem lép vissza Demszky Gábor javára, mert ezzel azt kockáztatná, hogy Schmitt Pál arat diadalt. Innen nézvést érdekes, hogy a szocialista pártvezetés és a miniszterelnök akarata ellenére az MSZP budapesti irányítói egyelőre nem hátrálnak. (Szinte teljesen bizonyosak lehetünk abban, hogy ami ez ügyben eddig történt, az nem a központban fogalmazott forgatókönyvbe illeszkedő színjáték volt. Ezért is mulattatóak a Gy. Németh Erzsébet, Medgyessy Péter, Kovács László triumvirátus idilli mosolyát ábrázoló MSZP-s óriásplakátok.) Majd meglátjuk, mikor jön el az alku pillanata. Megjegyzendő: ha a budapesti MSZP-t mégsem törnék (győznék) meg, azt az év politikai meglepetéseként kellene értékelnünk.
Mindeközben Mécs Imre bizottságelnök rendíthetetlenül rendszerezgeti papírjait. A szabad demokrata Szalay Gábor furcsa - és a testület kijelölt feladatára alkalmatlan voltát tovább árnyaló - ügye is jelzi: semmivel sem kerültünk közelebb a magasztos igazsághoz. Ahogyan korábban, most is az van: a mi emberünk áldozat, a tietek gazember. Nincs különbség. Bár azt jegyezzük meg halkan: egy történetesen a jobboldalon lavírozó politikus - Boros Imre - azért megbukott. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.