A legnagyobb és legnyereségesebb Magyar Távközlési Vállalatnál tiszteletbeli szóvivői címet kapott a miniszterelnök. Másként aligha értékelhető, hogy az Európa-terv kapcsán Medgyessy Péter bejelentette a társaságnak azt a szándékát (!), hogy új konstrukciókkal megpróbálja 25 százalékkal csökkenteni az internetezés költségét.
Szögezzük le rögtön, hogy a Matáv már egy ideje nem állami tulajdonban lévő cég, és 2001 karácsonya óta jogilag szabadpiaci viszonyok között működik. Ettől függetlenül igaz, hogy a kormányzatnak van eszköze az internetárak befolyásolására: például rendelettel szabályozza az egypercnyi böngészésért beszedhető összeg plafonját, és azt is megmondja, hogy ezen az összegen a piaci szereplők milyen mértékben osztoznak.
Új rendeletekről azonban nem esett szó a 25 százalék esetében. A csökkenés várhatóan úgy jön össze, hogy a Matáv a telefonos internetben nyújtott nagykereskedelmi árain változtat. Ha például az internetszolgáltatók vállalják megfelelően sok, világhálón eltöltött perc viszonteladását, akkor kedvezményt kapnak.
Mivel a konstrukció részleteit nem hozták nyilvánosságra, azt sem lehet eldönteni, hogy mennyire kidolgozott lépésről van szó. Felmerül a gyanú, hogy a 25 százalékot a minisztérium lényegében csak a bejelentés után kezdi lenyomni a Matáv és esetleg a többi szolgáltató torkán. Szabadpiaci viszonyok között az árcsökkenés általában nem így zajlik, de azt is tudjuk, hogy a jogilag létező verseny valóságosra fordítása a tárcának időbe telik, egy jövő évtől életbe lépő új törvény pedig nem annyira kézzelfogható, mint a márciusi árcsökkentés.
Érdekes, hogy ennek a várhatóan nagy népszerűségnek örvendő konstrukciónak a kezdeti marketingelőnyeit a Matáv és a mögötte álló Deutsche Telekom nagylelkűen átengedte a magyar kormánynak. Sokkal jobb üzletet kötött volna akkor, ha inkább a - tényleg nagyon olcsó - napi 150 forintos internet megszüntetésének kommunikációjára kéri fel a miniszterelnököt, bár nem biztos, hogy ez a lépése illeszkedett volna az Európa-tervbe.
Kétségtelen, hogy a szaktárca gőzerővel próbálja növelni a magyar internethasználatot, de érdemes lenne még a látszatát is elkerülni annak, hogy a kormányzat a nemes cél érdekében a Matávval különalkut köt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.