BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhúzódó bizonytalanság

2003.03.31., hétfő 00:00

Zuhantak az elmúlt héten a fogyasztói bizalom mutatói a legnagyobb uniós tagállamokban, jóllehet a mintavétel időpontjában még ki sem tört a háború. Ennek ellenére Nagy-Britanniában és Németországban hét-, illetve nyolcéves mélypontra szálltak alá a várakozásokat jelző főbb indexek, úgy a lakosság körében, mint az üzleti életben. Franciaországban közben kilenc százalék fölé emelkedett a munkanélküliségi ráta, ami ugyancsak azt ígéri, hogy a háztartások óvatosabbá válnak. A lakossági költekezések nem feltétlenül indítják majd be a növekedést, mint azt optimista elemzők jósolták - persze az előkészületek bizonytalanságát lezáró gyors háborút véve alapul.

Mellesleg: az igazán sokatmondó bizalmi indexek azok lesznek majd, amelyek a mai napok közhangulatát tükrözik, amikor is egyre több jel utal arra, hogy nem számolhatunk villámháborúval Irakban. A gazdaságkutató intézetek és a nagy nemzetközi szervezetek előrejelzései mindenesetre már most megalapozzák a felmérésekben csak később visszatükröződő közhangulatot. Kiszivárgott például, hogy az IMF április 9-én napvilágot látó, féléves jelentésében alaposan visszafogja korábbi, az idei évre szóló növekedési előrejelzéseit, úgy a világgazdaság egészére, mint az eurózónára nézve.

Két olasz kutatóintézetnek a most közzétett elemzése pedig máris temeti a negyedik legnagyobb európai gazdaság idei növekedési kilátásait, amennyiben a háború több hónapig elhúzódna. Recessziót, 3,5 százalékos inflációt, megugró munkanélküliséget vetítenek a jövőbe.

A konfliktus kitörését követően tehát éppúgy tartja magát az általános pesszimizmus, mint azt megelőzően. Kiszámíthatatlan, hogy milyen időtávra kell berendezkedni és mindez milyen hatással lesz az európai fogyasztói kiadásokra és az üzleti életre. A háborút megelőző bizonytalanságot felváltotta a háborús bizonytalanság.(LG)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.