Nyereségtől függő mérték
Antalffy Gábor
A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének (Kisosz) ügyvezető elnöke
"A vállalkozók tisztában vannak azzal, hogy szükség van helyi adókra, hiszen az egyes települések működtetési költségeihez is hozzá kell járulniuk. A probléma az, hogy jelenleg az iparűzési adó mértékét a forgalomhoz, s nem a nyereséghez kötik az önkormányzatok. Ez igazságtalan rendszer, hiszen elképzelhető, hogy akad olyan vállalkozás, mely nagy forgalmat bonyolít le, ugyanakkor kicsi a nyeresége. Aki beruház, fejleszt, az egy adott településen hozzájárul a térség foglalkoztatáspolitikai gondjainak megoldásához. Ezért reálisabb lenne az az adókivetés, mely nem az egyes vállalkozások forgalmát, hanem a nyereségét venné alapul. Uniós példák is azt bizonyítják, hogy az az elfogadott rendszer, hogy a helyi adók mértékét a jövedelemtöbblethez kötik. Szövetségünk fontosnak tartja azt is, hogy az önkormányzatok a helyi adókból befolyt pénz egy részét visszaforgassák a település gazdasági fejlesztésére. Igyekeztünk ezért lobbizni a kormánynál is."
Szoros kapcsolat
Varga József Károly
Ácsi önkormányzati képviselő
"Önkormányzatunk törekvése az, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a vállalkozókkal. Ennek érdekében a közelmúltban az önkormányzat első ízben egy fogadást rendezett a legnagyobb adófizetők számára, s őket díszoklevéllel jutalmazta. Az önkormányzatok is rákényszerülnek a helyi adók kivetésére, hiszen feladataik ellátásához forrásra van szükségük. Iparűzési adóból az idén 125 millió forint bevételre számítunk, s jelenleg kidolgozás alatt van, hogy az egyes vállalkozások milyen kedvezményekben részesülhetnek. Fontos, hogy minél több vállalkozó telepedjen meg a városban, hiszen így a foglalkoztatási problémák is enyhülhetnek. Szerencsére jó a település infrastruktúrája, itt a Duna, jó a vasúti és a közúti közlekedés. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ácsi cukorgyár megszűnése mintegy nyolcvanmillió forintos adókiesést jelent az önkormányzatnak, ugyanakkor a központilag előírt béremelés mintegy 200 millió forintot emészt fel."
Kedvezmények
Kurucz István
Karcagi építési vállalkozó
"A helyi önkormányzat igyekszik segíteni a kisvállalkozóknak, ezért akiknek az éves bevétele nem éri el a 2,5 millió forintot, azok mentesülnek az iparűzési adó fizetése alól. Akiknek az árbevétele ezt az összeget meghaladja, azoknak az idén két százalék iparűzési adót kell fizetniük, ez a mérték eddig 0,8 százalék volt. Azok a vállalkozók is adófizetési kedvezményt kaphatnak, melyek olyan cégeket hoznak létre, melyek 50 főnél több embert alkalmaznak. A jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalkozók és az önkormányzatok is nehéz helyzetben vannak. A kis- és középvállalkozók többségének nagy gondot jelent az uniós felkészülés, míg az önkormányzatoknak olyan feladataik vannak, melyhez a forrást jórészt saját maguknak kell előteremteniük. A forráshiányos önkormányzatoknak kevesebb pénzük jut beruházásra is. A közbeszerzéshez kötött munkáknál az önkormányzatok nem részesíthetik előnyben a helyi vállalkozókat."
Költségvetési hiány
Vonnák Sándor
A Tetőcentrum Kft. ügyvezető igazgatója
"A legtöbb önkormányzat költségvetési hiánnyal küszködik, így rá vannak szorulva arra, hogy különböző helyi adókat vessenek ki, s úgy gondolom, hogy ez Magyarország uniós csatlakozása után sem fog változni. Tapasztalataim szerint az egyes önkormányzatok különböző mértékű iparűzési adót vetnek ki, a vállalkozók pedig befizetik, hiszen ellenkező esetben az összeget a számlájukról leemelhetik. A kisebb településeken jobban nyomon követhető, hogy az önkormányzat milyen célokra fordítja a beszedett adót, míg a nagyvárosokban, illetve a főváros egyes kerületeiben ez nem így működik. Úgy gondolom, hogy reálisabb lenne, ha az iparűzési adót a nyereséghez igazítanák. Akadnak ugyanis olyan ágazatok, ahol az árbevétel-arányos nyereség meglehetősen alacsony. Kívánatos lenne az is, hogy az önkormányzatok a helyi adó egy részének visszaforgatásával segítsék az adott település gazdaságfejlesztését."
Emelkedő terhek
Szűcs György
Az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke
"A tapasztalatok azt mutatják, hogy kezdetben az önkormányzatok az iparűzési adónál csak a minimális mértéket, a 0,8 százalékot vetették ki. Mára azonban megváltozott a helyzet, s ez az érték két-három éve kúszik felfelé. Az is megfigyelhető, hogy az önkormányzatok igyekeznek bővíteni a helyi adók körét, sok helyütt például már építményadót is kivetnek. Érzékelhető, hogy az önkormányzatok többsége nehéz helyzetben van, feladatai ellátásához nincs meg a szükséges forrása. Ezért is szorgalmazza szövetségünk, hogy átfogó adóreformra van szükség, melynek keretében tisztázni kell a központi és helyi adók szerepét és egymáshoz viszonyított helyzetét. Az senkinek sem kedvező, ha a vállalkozóknak nem jut elegendő forrása, hogy fejlesszen, enélkül ugyanis elveszíti versenyképességét. Szükség lenne arra is, hogy pontosan nyomon követhető legyen, hogy az egyes önkormányzatok mire fordítják az adóból befolyt összeget."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.