BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

VG-KÖRKÉRDÉS

A kisvállalkozások hitellehetőségeit bővítő Széchenyi-kártya továbbfejlesztéséről döntött a közelmúltban a kormány. A tervek szerint július elsejétől az egymilliós mellett 2, 3, 4, és 5 milliós Széchenyi-kártyák is forgalomba kerülnek, s öt százalékra emelkedik a kamattámogatás mértéke. A kártya elsősorban az átmeneti likviditási problémák áthidalására hasznos, de eddig a vártnál kevesebben vették igénybe.
2003.03.07., péntek 00:00

Szigorodó feltételek



Antalffy Gábor

A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének (Kisosz) ügyvezető elnöke

"A Széchenyi-kártya nem nevezhető sikertörténetnek, s ezt a számok is ékesen bizonyítják, hiszen a 800 ezer hazai vállalkozó közül eddig csak pár ezren vették igénybe. Ennek több oka van. Nem volt szerencsés az indulás, hiszen a kártya kiváltását kezdetben VOSZ-, illetve kamarai tagsághoz kötötték. Később ugyan változott a helyzet, de nem sikerült kihasználni azt a pszichológiai előnyt, hogy az elején sok vállalkozót megmozgattak volna. A banki ügyintézés bürokratikus, s a szigorú feltételek mellett nem egyszerű a hitelfelvétel. Ezen a problémán nem változtat az sem, hogy az öszszeget emelik, sőt várható, hogy rosszabbodik a helyzet. Információim szerint ugyanis a bankok már jelezték, hogy az emelés után szigorodni fog az elbírálási rendszer is. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a hitelképes vállalkozók többségének van hitelkártyája, melyet áruvásárlásnál használhat, s kamatmentes kölcsönt kap."



Kedvező változás



Peredi Péter

A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára

"A belföldi fuvarozók számára a közelmúltban kedvező változás történt, mivel módosították azt a 2001 őszén hozott kormányrendeletet, mely a belföldi árufuvarozókat is kizárta a Széchenyi-kártyát igénylők köréből. A nemzetközi fuvarozásban részt vevők - összhangban az uniós szabályozással - ugyanis nem élhetnek ezzel a lehetőséggel. A változás kedvező lesz a fuvarozóknak, hiszen segítséget jelenthet az átmeneti likviditási problémák megoldásában. Tankolásnál, javítás-szerelésnél jól jöhet a hitelkártya használata, hiszen előfordul, hogy a fuvar ellenértékét csak későbbi időpontban kapja meg a vállalkozó. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy indokolt a hitelösszeg emelése, hiszen akik eddig igényelték a kártyát, azoknak kilencven százaléka a legmagasabb, egymilliós összeget választotta. Az ötmilliós határ azt jelenti, hogy a kártyát eszközbeszerzésnél, az áfa-előfinanszírozásnál is fel lehet használni."



Versenyhátrány



Kurucz István

Karcagi építési vállalkozó

"Eddig még nem vettem igénybe a Széchenyi-kártyát, de amennyiben változnak a feltételek, úgy elképzelhető, hogy élek majd a lehetőséggel. Gondolom, a kis- és középvállalkozók számára kedvező változás, hogy a hitel összegét emelik. Úgy vélem, hogy a kártya főleg azoknak a vállalkozóknak lehet hasznos - például kőművesek, burkolók -, akik nem használnak nagy értékű gépeket, s nem magas az anyagköltségük sem. A vállalkozók gépbeszerzési problémáit nem oldja meg, s úgy látom, hogy ennek a szektornak mostanság ez a legnagyobb gondja. Nyakunkon az uniós csatlakozás, s amennyiben a kis- és középvállalkozók nem tudják gépparkjukat modernizálni, úgy jó néhányan versenyhátrányba kerülhetnek, illetve tönkremehetnek. Az Európa-terv keretében meghirdetett 150 milliárd forintból 40 milliárdot elkülönítettek a kis- és középvállalkozók számára, de félő, hogy ezt a lehetőséget nem sokan tudják majd igénybe venni."



Tortúra



Kassai Róbert

Az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) alelnöke

"Az igénylők alacsony száma azt mutatja, hogy a Széchenyi-kártya nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egymilliós összeg nem indokolta, hogy az igénylésnél a vállalkozókat - az állami garancia megléte ellenére - egy hosszadalmas ügyintézésnek tegyék ki. Az összeget hiába emelik, attól a bankok szigorú feltételei nem enyhülnek majd. Sajnos a külföldi kézben lévő pénzintézetek nem veszik figyelembe a kormány gazdaságpolitikájának prioritásait. Némi reménysugárt jelenthet az Iposz-tagoknak, hogy szövetségünk együttműködési megállapodást kötött a Magyar Külkereskedelmi Bankkal, s a kisvállalkozók rugalmasabb ügyintézésre számíthatnak. A hosszadalmas adminisztráció azért is érthetetlen, hiszen a kártyát a vállalkozók akkor veszik igénybe, amikor likviditási gondjaik vannak, s gyors hitelre van szükségük. Az sem volt szerencsés megoldás, hogy az indulásnál a kártyát csak a VOSZ- és kamarai tagok igényelhették."



Alacsony kamat



Angyal Attila

Az Internet ABC Élelmiszer házhoz szállítás cégvezetője

"Hallottam a tervezett változtatásokról, s szeretném én is igénybe venni, hiszen a hitelnyújtás feltételei, az alacsony kamatozás kedvezőek. Minden vállalkozás kerülhet olyan helyzetbe, hogy likviditási gondjai akadnak, s például áruvásárlásnál jól jöhet a kártya. Kedvező az is, hogy az összeget emelték, hiszen az egymilliós határ elég alacsony. Némi problémát jelent, hogy az igénylőknek meglehetősen sok igazolást kell beszerezniük, s úgy vélem, hogy ez sok vállalkozónak kedvét szegi. Számomra érthetetlen a bürokratikus ügyintézés, hiszen minden működő vállalkozásnak van számlavezető bankja, s a számlamozgások mutatják, hogy egy cégnek milyen az üzletmenete. A rádióban hallottam, hogy esetleg a kártya igénylésével kapcsolatos ügyintézést a kamarák átvállalják, de ezt az információt azóta nem erősítették meg. Gondolom, ha ez így lenne, akkor jóval többen igényelnék a Széchenyi-kártyát, mint a kezdeti időszakban."

-->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.