A sertésválság áldozatai
Az országos demonstráció elkerüléséhez az FVM-nek most azokat az ultimátumszerű követeléseket kellene teljesítenie, amelyeket a gazdálkodók - kéthetes határidővel - április elején határoztak meg. A múlt pénteki, sorsdöntőnek tartott egyeztetéseken viszont az általános termelői megítélés szerint semmi érdemi nem történt. Ezért a gazdák megkezdték a tiltakozások konkrét szervezését, a tüntetések lehetséges időpontjaként pedig várhatóan az április 23. és május 1. közötti időszakot jelölik ki. A kilátásba helyezett tiltakozások pikantériája, hogy azokat a kormányellenesnek semmiképpen sem nevezhető Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének sertésválasztmányi tagozata készíti elő.
A mai helyzet ellentmondásos megítélését jelzi, hogy a minisztérium vezetői éppen a múlt pénteki tárgyalások után jelentették be a válság megoldását, miután kilónként 20 forinttal, 85-90 forintra emelték az élő sertések exportszubvencióját, és rekordmértékű, 150 forintos kilónkénti kiviteli dotációt hirdettek meg a hasított félsertések kivitelére is. Utóbbi döntés kapcsán különösen feltűnő volt, hogy a tárca vezetőinek tájékoztatása szerint a rendelkezés szintén rekordidő, mindössze néhány nap alatt "be tudott kerülni" a Magyar Közlönybe. Eddig viszont az FVM-et pontosan azért érték bírálatok, mert az intézkedések hónapokat csúsztak. Egyöntetű ágazati vélemény ugyanis, hogy a mai feszültségek megelőzhetők lettek volna, ha a minisztérium az exporttámogatásokat már az év elejétől bevezeti.
Az előzőekből is látszik, hogy a sertésszektor idei szabályozása nem nevezhető közigazgatási sikertörténetnek, és nem hatnak az ágazatba ölt költségvetési milliárdok sem. Hol van már a tavalyi választási kampány, amelyben az MSZP stabil agrárviszonyokat, kiszámítható jövedelmezőséget ígért? A termelők szerint a sertéspiacon erről már az év eleje óta nincs szó, mára pedig százezres hízófelesleg halmozódott fel. Ezért a gazdák hathatósabb lépéseket, vagyis azonnali állami felvásárlást, magántároltatást és (hatósági) minimálárakat sürgetnek.
Az FVM a magántárolásról hajlandó tárgyalni, a gyors megoldást kínáló állami vételtől viszont (egyelőre) húzódozik, és ezt EU-idegen szabályozási elemnek állítja be. Pedig az unióban lehetőség van ilyen beavatkozásra, más kérdés, hogy Brüsszel ezt 1971 óta egyszer sem alkalmazta. Az idén nem jött be a minimális sertésár alkalmazása sem, igaz, ezt a tárca nem saját hatáskörben léptette életbe, hanem - kilónként 265 forintos átlagos mértékben - a piaci szereplőket tömörítő Vágóállat és Hús Terméktanáccsal "vezettette be".
A kitalált rendszer azon bukott meg, hogy a világpiaci árak tartósan alacsony, kilónként 200-220 forintos szintre süllyedtek, ezért a 265 forintos magyar átlagár tarthatatlanná vált. A külpiacokon ellehetetlenülő feldolgozók kibúvókat kerestek, ami végső soron a felvásárlási árak csökkenéséhez vezetett. Emiatt a hizlalás veszteségbe fordult azoknál, akik a sertés-előállításban hatékonyságbeli hiányosságokkal küzdenek. Természetesen többnyire kisebb termelőkről van szó, de a probléma sújtja a nagyüzemek jelentős részét is.
A fokozódó válság nyomán hitvitaszerű polémia alakult ki arról, hogy a nemzetközi árak a második fél évtől miként alakulhatnak, vagyis a gazdáknak mennyit kell még kibírniuk. Az FVM ma is optimista, de eközben keveset beszél a kétségkívül meglévő versenyképességi gondokról. Arról, hogy a magyar termelők átlagosan 30 százalékkal több takarmányt használnak fel uniós társaikhoz képest, és a sok helyütt meglévő, 300 forintos vagy afeletti kilónkénti önköltséggel alig lehet esélyük az egységes EU-s piacon.
Pedig a jövő májusi csatlakozáskor megszűnnek azok a magyar vámok, amelyek az uniós húsimportot ma még jórészt visszatartják. Ágazati vélemények szerint valószínű, hogy a fokozódó verseny miatt számos termelőnek abba kell hagynia a sertéstartást, ezért az állomány a mai 5 milliós szintről átmenetileg 3,5-4 millióra zsugorodhat. A csökkenést a gazdálkodás átszervezése követheti, és a hizlalás - intenzív telepekre koncentrálódva - később újra növekedésnek indulhat, részben külföldi tőkéből. Egyelőre nem tudni viszont, mi lesz az ágazatból kiszorulók sorsa. Márpedig már a mai túltermelési válság megoldásához is az kell, hogy közülük többen végleg felszámolják a sertéshizlalást.
