Diplomáciai téblábolás

Blair-Bush találkozó lesz ma és holnap Belfastban, az északír fővárosban. Ez a brit kormányfő és az amerikai elnök harmadik megbeszélése az utóbbi hetekben, s miután az előző kettőre amerikai földön került sor, most a protokoll kívánalmai szerint a brit érdekszféra ad otthont a csúcsnak. Ha egyáltalán van még valami üzenete a helyszín kijelölésének, akkor az annyi lehet, hogy még él a diplomáciai hagyomány.

És ez föltétlenül biztató ezekben a napokban, amikor összeomlani látszik minden, ami nincs katonai erővel aládúcolva. Egyébként a régi egyensúly is a katonai meritumokra épült, amelyek között döntő tényező az erő volt, de nem csak az; példa rá Párizs állandó tagsága a Biztonsági Tanácsban.

Manapság, amikor a napi-, idő- és menetrendet az USA határozza meg, éppen azon az alapon, hogy nemcsak GDP-jének összege haladja meg a négy utána következő országét együttvéve, hanem abból a többiekhez képest százalékosan is a dupláját költi fegyveres erőire, minden olyan ország(csoport)nak, amely e képességgel föl akarja venni a versenyt, már csak a nyomaték kedvéért is megfelelő arányú katonai erőt kellene vele szemben felmutatnia.

A felismerés talán már megtörtént, de az adottságok egyelőre (?) hiányoznak. Vagyis az EU-nak és egyes, középhatalmi státusú államainak nincs mire támaszkodniuk, amikor "elvárják" az USA-tól, hogy figyelembe vegye az iraki (és egyéb) válságokra vonatkozó rendezési szempontjaikat. Így történhetett meg, hogy a múlt héten Powell amerikai külügyminiszter az EU és a NATO külügyminisztereivel találkozva megcsillanthatta előttük a majdani NATO-részvétel lehetőségét az iraki rendfenntartásban, de érdemben figyelmen kívül hagyhatta az ENSZ kulcsszerepének helyreállítására vonatkozó követelésüket. Amely követelés hangoztatása hovatovább a pótcselekvéssel lesz egyenértékű. (SzH)