BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ocsú a gyógyítás búzájában

Régóta elkötelezett híve vagyok az egészségügynek, becsülöm az orvosokat, valamennyi szakma fölé helyezem őket, mert nap nap után a legnagyobb értékért, a beteg emberek életéért küzdenek. Tisztelem továbbá az ágazat háttériparának tudományát, nélkülük nem létezne gyógyítás. Azért döntöttem mégis ezen írás mellett, mert ha igaz, amit most közreadok, jobb, ha az érintettek tudják, hogy ezt mások is tudják. Ha pedig nem igaz, jó, ha tudják, hogy ezt beszélik róluk.
2003.04.04., péntek 00:00

Amiről itt szó lesz, nem vet jó fényt az orvosi szakmára. Ugyanis nem csupán a paraszolvencia elfogadásáról, kikényszerítéséről szól a fáma, hanem arról is: vannak orvosok, akik bizonyos, az általuk felírt gyógyszer receptek után pénzt kapnak az azt gyártó/forgalmazó cégtől. Az egyik orvos így fakadt ki: ma a pénzzel, a pénzért mindent meg lehet tenni és meg is lehet venni!?

Valóban nagy úr a pénz. Csak hát az említett adok-kapokhoz két fél szükségeltetik. Az európainál jócskán rosszabbul, orvoshoz méltatlanul alacsony béren foglalkoztatott doktor, meg a busás profittal gazdálkodó cég, amelynek legifjabb alkalmazottja is zsebre vágja a neves orvosprofesszorokat, a pályakezdő gyógyítókról már nem is beszélve. Ez nem a cég, hanem az orvosi pályát évtizedek óta alulértékelő politika rovására írandó, ami persze nem legalizálhatja az etikátlan magatartást.

Egyébként a korrupció, az üzletfelek megnyerése nem kizárólag a gyógyszeripar bizonyos szereplőire vonatkoztatható. Ajándékokkal nyomul ma mindenféle kisebb-nagyobb cég. Csak most a gyógyszervonal került előtérbe, s nem csak itthon.

Az igencsak rangosnak tekinthető Financial Times, vagy a Scrip lesújtó cikket közölt egyes multina-cionális gyógyszercégek etikátlan promóciós gyakorlatáról. Olaszországban közel háromezer orvos, gyógyszergyári orvoslátogató, gyógyszercég került a hatóságok látókörébe nagy értékű, jogszabályba ütköző ajándékozás miatt. New York államban azzal vádolnak orvosokat és patikusokat, hogy egy multi nyomására az ő gyógyszereit írták fel, szolgálták ki a betegeknek, ami már üzletszerű megvesztegetésnek számít.

Hiába, sok az eszkimó, és kevés a fóka. Ez utóbbin ez esetben a társadalombiztosítók gyógyszerkasszáját és a betegek pénztárcáját kell érteni, amely csaknem mindig félig üres. Nem mindegy hát, kinek a zsebére megy a megvesztegető baksis.

Az előző kormány egészségügyi minisztere már próbálkozott a gyógyszerpromóció visszaszorításával, az ágazat jövedelempozícióján ő sem tudott javítani. Ám azt nem gondolhatta komolyan, hogy 400 forintnál nagyobb értékű ajándékot nem adhatnak a cégek a doktoroknak, hiszen egy szakkönyv is több tízezerbe kerül. Azt sem gondolhatta komolyan, hogy megszüntethető az egészségügyiek kongresszusi díjainak cégek általi kifizetése, a nálunk gazdagabb országokban is ez a gyakorlat. E tanácskozások ugyanis arra szolgálnak, hogy a doktorok megismerjék szakmájuk legújabb eredményeit, az új gyógymódokat, amiből végül a betegek profitálnak. Ha kivonulnának a kongresszusok finanszírozásából, állami pénzek híján összeomolna a rendszer. Más kérdés persze az állítólagos kéjutazás, aminek semmi köze a tudományhoz. Egyébiránt a cégek mentségére legyen mondva, egyikük a minap úgy fogalmazott: ha nem teljesíti a doktor kérését, hátrányba kerül az azt vállaló kompetitor cégtársával szemben.

Hiszem, hogy a felszín alatt zajló üzletelés ellenére hiba lenne a fürdővízzel együtt kiönteni a csecsemőt. Ám még nagyobb baj lenne szabadjára engedni az etikátlan promóciót. Ezért tartom fontosnak, hogy az általam tisztelt orvosok és cégek tudják, mit beszélnek róluk. Mert biztos vagyok benne, hogy lépni fognak, ugyanis tudják: a betegek bizalma a tét.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.