Az atlanti törés, feketén-fehéren

Mielőtt diplomaták és más avatottak elkezdik felsorolni a különbségeket, mérlegelni kell azok forrását. Hisszük ugyanis, hogy a transzatlanti megosztottság a vallott értékek alapvető különbözőségét tükrözi. Az eltérést a legjobban az a felmérés jelzi, hogy hol és miként tekintenek a szegénységre, az egyenlőtlenségre és a jóléti államra. A World Value Survey című, 40 országban végrehajtott, tekintélyes tanulmány szerint az amerikaiak 60 százaléka véli úgy, hogy a szegények lusták, ezt a vélekedést viszont Európában a lakosságnak csak 26 százaléka vallja. Közel fordított arány szerint - 60 százalék európai és 29 százalék amerikai - vélik úgy, hogy a szegények a nyomorúság csapdájában vannak. Az elért jólétet illetően az amerikaiak sokkal kevésbé törődnek az egyenlőtlenséggel, mint az európaiak. Valójában az amerikai szegények nem is foglalkoznak az egyenlőtlenséggel, mert azt egy szociális lépcsőzetnek tartják, amelyen fel kell kapaszkodniuk. Európában az egyenlőtlenséget áthághatatlan szociális akadálynak látják.

Ezek az alapvető különbségek nyilvánvaló eltérésekhez vezetnek a szociális politikában. Európa kétszer annyit költ szociális programokra, mint az USA, a közkiadásoknak a GDP-hez viszonyított aránya az óvilágban közel van az 50 százalékhoz, szemben az óceánon túli 30-cal. Az adatok eltérése a védelemre és a külpolitikára is hatással van. Ha Európa komolyabb szerepet akar játszani a világ ügyeinek intézésében, akkor katonai hatalommá kell válnia, ehhez pedig többet kell költenie védelmi célokra. Ezt azonban itt még mérlegelni is nehezebb, megvalósítani pedig különösképpen: a fenyegető deficitek és a kimerült adófizetők miatt nehéz - ha nem lehetetlen - néhány százalékponttal többet fordítani katonai kiadásokra.

Honnan ered az eltérés az olyan alapvető kérdésekhez való hozzáállásban, mint például az egyenlőtlenség? Az egyik magyarázat az, hogy az amerikai egy mobilabb társadalom, ahol a szegény nincs csapdában, és ahol ki lehet jutni a szegénységből, ha valaki igazán megpróbálja. Az amerikai felfogás szerint, ha valaki megreked a szegénységben, akkor annak a saját lustasága az oka. Az európai szegényeknek nincs ilyen mobilitásuk, és számukra nincs meg az a vélt esély, amely a szegény amerikaiak számára nyitva van, ezért hiába próbálkoznak, csapdában érzik magukat.

Egy alternatív, sokkal valószerűbb magyarázat abban rejlik, hogy inkább felnagyított, ideologizált eltérésekről van szó, amelyek sokkal jelentősebbek, mint a társadalmi mobilitásban meglévő tényleges különbségek. Az európai kultúrát mélyen áthatotta az a marxista szellemi hagyomány, amely az osztályokat kőbe vésettnek láttatja, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a szegénynek szinte lehetetlen gazdaggá válnia, mint ahogy a "proletárból" nem lehet "kapitalista". A marxizmus feltételezi a társadalmi immobilitást, hogy igazolni tudja az osztály létezését. Számos európai országban a politikai intézmények forradalmi időkben alakultak ki, amikor szocialista eszmék és pártok tömegtámogatást élvezhettek. Az európai alkotmányok gyakorta tükrözik az egyenlőségre és az újraelosztásra helyezett hangsúlyokat.

Amerikában a marxista kulturális befolyás nagyon korlátozott volt, az egyetemeken kívül pedig alig érintette az amerikai közéletet. Ehelyett az önerejéből érvényesülő ember fogalmához kapcsolódó kultúra vagy mítosz kemény ideológiai fegyver volt a korlátozott állami beavatkozásért küzdő amerikai konzervatívok kezében. Az amerikai alkotmány a módosításai, kiegészítései ellenére is tükrözi még azt az eredeti elvet, hogy a magántulajdont meg kell védeni a zsákmányszerző állammal szemben.

Az egyenlőtlenség megítélésében tapasztalt, az óceán két partja közötti eltérésnek van egy további, a faji elfogultsággal kapcsolatos oka is. Az USA fajilag töredezettebb társadalom, így kézenfekvőbb a többségi, gazdag fehérek számára, ha a szegényeket (többségükben feketéket) különbözőnek és lustának tekintik, mint a keményen dolgozó fehéreket. Erre vezethető vissza, hogy a fehérek kevésbé fogékonyak az újraelosztás eszméje iránt, mert ezt az amerikai etnikai kisebbségek számára kedvező mechanizmusnak tartják. Az újraelosztást - éppen a faji bizalmatlanság vagy ellenségesség miatt - a fehér szegények is elutasítják. Történelmileg Amerika faji és etnikai megosztottsága azt is megakadályozta, hogy kialakuljon a homogén munkásosztály kultúrája és mozgalma, ami a XX. század Európájában a szocialista és kommunista pártok erejét adta.

A homogénebb európai államokban a szegények és a gazdagok közötti különbségek sokkal kevésbé szembeötlőek: Svédországban a szegények és a gazdagok mind fehérek, gyakran magasak és szőkék. Nem meglepő, hogy az európai jobboldal éppen a bevándorlást használja fel a jóléti állam elleni támadások céljára. Amint Európa egyre inkább multikulturálissá válik, a jóléti állam elleni politikai nyomás bizonyosan növekedni fog.

Egyelőre Amerika és a kontinentális Nyugat-Európa nagyon eltérő marad a szegénységhez, az egyenlőtlenséghez és jóléti államhoz való hozzáállásában. Azt a jövő dönti el, hogy ezek a hozzáállások megmaradnak-e jelenlegi formájukban, és a transzatlanti megosztottság fokozódik-e vagy csökken.



Copyright: Project Syndicate