Monetáris kommunikáció

Némiképp meglepő piaci hatást váltott ki Járai Zsigmond lapunknak adott interjúja. Merthogy az MNB elnöke éppenséggel azt nyilatkozta, hogy erősebb forintot szeretne, utalt arra, hogy a jegybank az elmúlt hetekben nem interveniált nagymértékben a forint megtámogatására, és reményét fejezte ki, hogy a kedélyek csillapodásával alacsonyabb kamatszint is elegendő lesz a stabil árfolyamhoz. Ehhez képest a forint kimozdult az elmúlt napok megszokott szintjéről, csak éppen az ellenkező irányba, mint azt a nyilatkozat sugallta.

Túlzás lenne a tegnapi fejleményeket pusztán a Járai-interjú hatásával magyarázni - bár sokan ezt tették -, hiszen a Gazdasági Kabinet is rendkívüli ülést tartott, a piaci szereplők pedig érthető módon mostanság idegesen reagálnak a rendkívüli szó hallatán. Az azonban látszik, hogy jelenleg a jegybank üzenetei nem érik el a kívánt hatásukat.

Talán érdemes egy pillanatra összehasonlítani a monetáris politika magyar és amerikai kommunikációját. A Fed csütörtöki kamatcsökkentéséről szóló cikket ugyanis már jóval a döntés meghozatala előtt meg lehetett írni, csupán a mértékére vonatkozó üres helyet kellett kitölteni (ami korai lapzártánál nem hátrány). Az amerikai monetáris hatóság ugyanis olyan tökélyre vitte a kommunikációt, olyan - patikamérlegen kimért - üzeneteket küld a piaci szereplőknek, hogy a tulajdonképpeni döntés már nem is érdekel senkit annyira, mint a jövőre vonatkozó finom utalások. Ahogy azt Don Kohn és Brian Sack, két Fed-tisztviselő nemrég megjelent tanulmányukban írják: "A hiteles jegybank valószínűleg közel azt a hatást érheti el egy monetáris lépés végrehajtásával, mint azzal az ígérettel, hogy a következő ülésén megteszi azt a lépést."

Bárcsak itt tartanánk.