Önromboló Európai Unió?

Megkerülhetetlen szükség, hogy új forrásokat határozzanak meg az EU működésének finanszírozására, mivel a jelenlegi költségvetési alkuk logikája szerint 2005-ben, 2006-ban az unió szétrobbanásához vezethet a nemzeti önérdeket szem előtt tartó újabb EU-költségvetési huzakodás - ez volt a lényege nem szó szerint idézett felszólalásának.

Miről is van szó? Közös büdzsét csinálni sohasem volt könnyű. De az utóbbi húsz évben különösen traumatikussá vált. Két, egymással párhuzamosan terebélyesedő tényező által jött létre egyre kezelhetetlenebb helyzet: a tagországok számának növekedése és a közös költségvetés egyre több közösségi területet felölelő - tehát egyre tetemesebb - jellege.

Az újabban hétévente készülő közösségi pénzügyi-költségvetési terv - amelyben minden tagállam számára valamilyen fokon kielégítő mértékben meg kell tudni határozni a ki- és befizetések mértékét és jogcímeit - már eddig is egyre nagyobb szakítópróbáknak tette ki az unión belüli kohéziót. Már 1992-ben, Birminghamben sem volt könnyű, pedig akkor még "csak" tizenketten voltak tagok. Az 1999-es Agenda 2000 elfogadását már több mint másfél éves folyamatos hadakozás, tervezetek és nyilatkozatok egymást követő háborúja vezette be, hogy aztán a berlini csúcson - egész éjszakán át tartó, véget nem érő konzultációk és alkudozások nyomán - reggel negyed hétre sikerüljön egy igazából senkinek sem tetsző, tehát mindenkinek még éppen elfogadható kompromisszumra jutni.

EU-bennfentesek már most beleborzonganak, valahányszor maguk elé idézik egy leendő, huszonötös körben sorra kerülő hasonló huzakodás horrorképét. Amit időközben távolról sem csak a létszámgyarapodás tett és tesz már-már kezelhetetlenné. Olyan további nehezítő körülmények csatlakoztak ehhez, mint a lopakodó gazdasági receszszió s vele a csökkenő adakozási kedv. (Külön tételként lehetne említeni a német befizetési hajlandóság látványos zuhanását. A "nem leszünk mindörökké az EU fejőstehene!" típusú felkiáltás évről évre erősebb német kormánykörökben, amit persze a német gazdaságot különösen élesen sújtó recesszió csak még kiélezettebbé tesz.)

De ilyen új körülmény az a tény is, hogy a tagok létszáma jövő májusban úgy fog több mint másfélszeresére növekedni, hogy a belépők - talán Szlovéniát kivéve - középtávon is valamennyien a mai tagok pénzén élő, nettó kedvezményezett országok lesznek a közös büdzsé szempontjából. Miközben a "maiak" is érthető módon igyekeznének a napos oldaláról élvezni a közösségi lét előnyeit: főként az eddigi masszív kedvezményezett spanyolok, portugálok, görögök, írek, s részben az olaszok - valamint agrárvonalon a franciák - látják veszélyeztetve (nem is alaptalanul) eddigi bevételeik fenntarthatóságát.

Utoljára, de távolról sem utolsóként kívánkozik ide (is) az a további tény, hogy a hajdani világháborús emlékkép fakulásával, majd pedig a kétpólusú világ megszűntével a szolidaritási hajlandóság is csökkenőben van Európa-szerte. A közös fenyegetettség szertefoszlásával a sorok szorosra zárásának szüksége is múlóban van. Prioritássá válik viszont a nemzeti szempontok követése, de még ezen belül is a csak egy-két évre előre látó, pártpolitikai (nemzeti választási érdekeket mérlegelő) megfontolások már-már kizárólagossága.

Igazán nem lehet Lamassour urat megalapozatlan rémisztgetéssel vádolni, ha belegondolunk abba, hogy milyen következményekkel járhat, ha a fenti körülményeket egyszerűen ráengedik egy újabb költségvetési csomag - a leendő Agenda 2007 - huszonötös körben történő "kitárgyalására"... Valóban megtörténhet, hogy kő kövön nem marad.

Kérdés persze, hogy mi lehet a megoldás. Lamassour új forrás fellelését szorgalmazta, de részletekbe ő sem bocsátkozott. Azért nem teljesen ismeretlen terület ez: ilyen például a már többször elővett, majd mindig riadtan visszatuszkolt "EU-adó" ötlete. Aminek hátránya, hogy különösen egyes országokban borzasztó nehéz lenne eladni - pedig amúgy igazából évente alig néhány tucatnyi euró fejenkénti befizetéséről lenne szó -, hatalmas előnye viszont, hogy nem késhegyig menő politikai alkudozások, hanem mindenkire azonosan érvényes, előre kiszámítható mechanizmusok mentén történne a közös büdzsé feltöltése.

Sokan erősen kérdésesnek tartják, hogy egy ilyen ötletet manapság sikerre lehetne-e vinni. Kevesebben, de egyre hangosabban vélik: hát ha máskor nem, a leendő Agenda 2007 leendő romjain állva talán már nem tűnik majd annyira elképzelhetetlennek. Csak persze azt is meg kell érni még.