Volt egy csúcs Szalonikiben

Annyi bizonyos, hogy a sajtó, valamint egyes delegációk körében az események követését nem tette könnyűvé az a tény, hogy a több ezer érintett ember mintegy száz kilométeres körzetben, három félszigeten, hotelek, motelek és apartmanok százaiban volt szétszórva. Mint kiderült, a görögök eredetileg nem így képzelték: valóban Szalonikibe akarták vinni a csúcsot, ami mégiscsak Athén után a második legnagyobb város Göröghonban, ott lett volna a sajtóközpont is. Ám a biztonságiak közbeszóltak: helyi terrorizmus egyfelől, több tízezres (százezres?) nemzetközi globalizációellenes tüntetés másfelől - mindehhez képest az immár "huszonötök" biztonságát a kikötővárosban állítólag nem tudták volna szavatolni. Száműzték hát az egész találkozót 90 kilométerre a várostól, egy festői tengerpart luxus nyaralóhelyére, Porto Karraszra, ahol igazi hermetikus elzártságban létezhetett minden és mindenki. (Vagy mégsem? Az "antiglobalisták" legharciasabb előőrse állítólag egyszer csaknem három kilométerre megközelítette a találkozó színhelyét is, nem kevés biztonsági gyűrűn küzdve át magát. Fogyott is a könnygáz rendesen?)

Mindez persze megsokszorozta az egyéb gondokat. Kezdve ott, hogy a szálláshelyekre alsórendű, girbegurba utacskák vittek, egy-másfél órásra növelve az 50-60 kilométeres táv megtételéhez szükséges időt is. Folytatva azzal, hogy éppen az állam- és kormányfők érkezését akkora eső fogadta, hogy az elegánsan elképzelt helikopteres "beszállításból" többek esetében nem lehetett semmi, és a végén a delegációk egy részének is autózniuk kellett. Emiatt aztán több mint egy órát csúszott az első napi program.

Akadt baki közben is. A késő éjszakai buszoztatás nem éppen gördülékeny menedzselésétől (ahol a "menetrend" mondhatni szimbolikus volt: helyette kínálta magát több tucat busz, ugyanennyi beosztásra váró sofőr, meg egy katonás fellépésű diszpécser, aki folyamatosan igyekezett a csoportokba verődő igényeket összepárosítani egy-egy járművel?), amelynél a megbízhatóság vagy beigazolódott, vagy nem. E sorok írójánál például nem, és a reptérre vivő vasárnapi járat kimaradása miatt végül kapkodva kellett taxit fogni a Szalonikitől elválasztó 70 kilométer leküzdésére? El egészen Tony Blair legendássá vált luxusszállodai fürdőszobájáig, ahol állítólag kihagyott a meleg víz?

Ami az érdemi munkát illeti, a másfél nap során - elsősorban sajtókörökben - sokan húzták a szájukat, hogy "mennyire lapos, mennyire eseménytelen" az egész. De alighanem azon szakértőknek volt igazuk, akik ilyenkor finoman emlékeztettek arra is: nem lehet - nem is lenne jó - minden csúcson sorsfontosságú döntések drámai vitáiban őrlődni. Kell, hogy jusson egy-két "klimax" közé szolid munka is, ahol az előző nagy döntések megemésztése, leendő majdaniak előkészítése történik elsősorban. Ennek is megvan a maga funkciója, nélküle sor sem kerülhetne a drámaibb végkifejletekre.

Ráadásul azért nem is volt anynyira eseménytelen ez a tengerparti találkozó. Az ilyesmi persze igazából később dől el, amikor egyes csúcsok szinte azonnal feledésbe merülnek, másokra viszont valamely momentum kapcsán évek múlva is visszautalnak. Ugyan ki emlékszik már a 98-as cardiffi találkozókra? Bezzeg folyton előjön a 97-es luxembourgi bővítési határozat, hogy a 99-es berlini Agenda 2000-ről, vagy a tamperei bel- és igazságügyi határozatról ne is beszéljünk. Akár az utóbbiak sorába is emelkedhet majd az a biztonságpolitikai koncepció, amelyet Javier Solana mutatott be a jelenlegi és jövőbeli tagországok vezetőinek, és amivel sokak szerint európai történelmet írt, számos további fejleményhez, utaláshoz verve le a cöveket. Hasonlóképpen nem jelentéktelen fejlemény, hogy a csúcs lényegében áldását adta a konvent-féle EU-alkotmánytervezetre (igaz, csak mint "jó alapra"?). Elvégre meg is kérdőjelezhették volna, ám azzal, hogy nem tették, valahol tovább egyengették a talajt a lényegi kérdések néhány hónapon belüli formális szentesítése előtt. Nem véletlen, hogy a szombati Financial Times első oldalas címében már egyenesen úgy fogalmazott: "Megállapodtak az új Római Szerződésről." Ami persze ugyanúgy túlzás, mint hogy a csúcson "nem történt semmi".

Egyszóval, hogy mi volt igazából maradandó, az majd utólag derül ki. Annyi bizonyos, hogy eseménytelen sem volt. És addig is elmondhatjuk: volt egy csúcs (majdnem) Szalonikiben (is).