Fellendülésre várva

Megtorpanás, stagnálás vagy recesszió? Nem túl szívderítő, hogy eme fogalmak között kell válogatni, amikor az EU konjunkturális helyzetét próbáljuk meghatározni. Technikai értelemben megtorpanásról lehet csupán beszélni, hiszen fokozatos lassulás után az idei második negyedévben csökkent először nullára a tizenötök GDP-növekedése. Miután azonban a kilátások sem biztatóak, helyénvalóbb stagnálásról beszélni, pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Németország, Olaszország és Hollandia - az eurózóna legnagyobb, harmadik, illetve ötödik legnagyobb gazdasága - recesszióban van, két egymást követő negyedévben csökkent kibocsátása.

A szavakon persze sokáig lehet lovagolni (Schröder kancellár például érdemesnek tartotta kifejteni, hogy szerinte inkább stagnálásról van szó Németország esetében), de fontosabb tenni is valamit a tartós fellendülés megalapozásáért. Mert a konjunktúra előbb-utóbb javulni fog - a bizalmi indexek már szeptemberre valószínűsítik némi élénkülés megindulását -, de az előrejelzések szerint a fellendülés lassú és szerény lesz. Éppen azért, mert csupán konjunkturális javulásra, nem strukturálisan megalapozott növekedésre lehet számítani.

Hogy mit kellene tenni? Először is kamatot csökkenteni: az eurózóna irányadó kamata két százalékon áll, az USA-é csak egy százalékon, noha a tengerentúlon gyorsabb a GDP-növekedés, és úgy tűnik, elmúlt a deflációs veszély is. Aztán pedig véghezvinni a régóta esedékes szerkezeti reformokat a nyugdíjrendszerben, az egészségügyi ellátásban, az adók és járulékok körében stb. Mert igaza van Matti Vanhalának, az Európai Központi Bank kormányzótanácsi tagjának, aki a napokban egy interjúban arra figyelmeztetett: nem lehet mindig csak az USA-tól várni, hogy élénkülő keresletével úgyis kihúzza majd Európát a bajból. (UGy)