Kell-e a lakásépítést támogatni?

A statisztikai adatok szerint ugyan országos szinten mennyiségi hiányról nem beszélhetünk, de lakásállományunk minősége, összetétele, infrastruktúrával való ellátottsága és általában korszerűsége, felszereltsége, nemhogy nem javul, hanem még valamelyest romlik is. A folyamatokat felerősítette, hogy a rendszerváltás után az állami lakásépítés gyakorlatilag megszűnt, a lakossági jövedelmek csökkenése, valamint az építési telkek árrobbanása, párosulva az építési költségeknek az átlagot meghaladó drágulásával, a kilencvenes évek végére az évenkénti lakásépítési szám jóval 20 000 alá esett. Igaz, minőségi forradalom következett be mind a kivitelezés technológiáját, mind a felhasznált anyagokat tekintve, de emelkedett az egy lakásra jutó szobaszám és a beépített négyzetméter is.

A 2000-ben elindított lakásépítési és

-vásárlási támogatási rendszer, többszöri módosítás után, végül is eredményeket hozott, és 2002-ben már 30 000 fölé emelkedett az épített lakások száma, 2003-ban pedig mintegy 34 000 otthon felépítése remélhető. Az állami kedvezmények hatásaként a piacon jelentős élénkülés következett be, a minőségi cserék talán még a lakásépítésnél is erőteljesebbé váltak. Mindezek nagyon kívánatos fejlemények. A nemzetközi fejlődési feltételek 2000 után azonban romlani kezdtek, és az államháztartás hiánya 2002-ben már a GDP 9 százaléka fölé nőtt. A lakosság megtakarításai mérséklődtek, a lakossági hitelfelvétel, mindenekelőtt a lakáshitelek ugrásszerűen megnőttek.

A 2004. évi költségvetés készítésénél aligha vált megkerülhetővé annak felülvizsgálata, hogy az államháztartási hiány csökkentésének kényszere alatt fenntartható-e, illetve milyen mértékben tarható fenn az eddigi lakástámogatási rendszer. A körvonalazódó 2004. évi büdzsében a parttalannak tűnő korábbi lakástámogatási rendszer mind a hitelfelvétel kondíciói, mind az adójóváírás tekintetében valószínűleg korlátozottabb lesz.

Önmagában vizsgálva a lakásépítéssel összefüggő kedvezményszűkítést - a használt lakások vétele külön ügy -, egyáltalán nem minősíthetjük azt kívánatosnak és szerencsésnek, hiszen egy vitán felül álló jó ügy, az elmaradott hazai infrastruktúra egy alapvető elemének további fejlődését fogja majd vissza, aláássa az éppen csak meginduló lakásépítési kedvet. Ez még akkor is igaz, ha eltúlzottnak tartom a lakásépítésnek a magyar gazdasági növekedésben betöltött szerepét, illetve azokat a tovagyűrűző hatásokat, amelyek az otthonteremtéssel kapcsolatban megfogalmazódnak. A korszerű mostani lakásépítés ugyanis a korábbiakhoz képest jóval kisebb létszám foglalkoztatását feltételezi, és a beszállítói vonzata sem erőteljesebb a nemzetgazdasági átlagnál, fajlagos importigénye és fogyasztást gerjesztő hatása ugyanakkor jóval szerényebb az átlagosnál.

A probléma lényege azonban nem abban van, hogy a lakásépítés állami kedvezményekkel is támogatott gyorsítása nemzetgazdasági szinten üdvös-e, vagy sem, hanem hogy az adott, növekvő feszültségekkel terhes költségvetési helyzetben hol nyílik lehetőség a bevételek növelésére vagy a kiadások csökkentésére. Pontosabban, amikor a bevételek növelését és/vagy a kiadások csökkentését szolgáló eszközöket megválasztjuk, kisebb-nagyobb társadalmi csoportok érdekeit sértjük, az egyébként rendelkezésükre álló jövedelmeiket csökkentjük. Amennyire a formálódó költségvetési számokból kiolvasható, 2004-ben bizonyosan megtörik az adóterheknek és a különböző állami elvonásoknak az utóbbi években megvalósult, alig érzékelhető, de az adatok szerint csökkenő trendje. A kérdés tehát nem úgy vetődik fel, jó-e, hasznos-e a lakástámogatás eddigi rendszere, hanem hogy társadalmilag vállalható-e, méltányos-e az eddigi rendszer változatlan fenntartása a munkaadók és a lakosság adóterheinek erőteljesebb növelése ellenében. Vagy például melyik a nagyobb társadalmi igazságtalanság: az 53. heti nyugdíj kifizetése, a beígért jövedelemadó-csökkentés érvényesítése vagy a lakásépítéssel járó eddigi adójóváírás megtartása stb.

Sajnos a mostani politikai szembenállásban a kérdésfelvetések enyhén szólva nem a mindenki számára elfogadható, méltányosnak mondható útkeresést és válaszadást célozzák, hanem inkább az egyébként is bőven található társadalmi feszültségek szítását. Mert lássuk be, a mostani lakásépítési támogatás - vitathatatlan célszerűsége és indokoltsága ellenére is - egy nagyon szűk, az átlagosnál jóval nagyobb jövedelemmel rendelkező réteg életfeltételeit javítja (egy új lakás 15 millió forint alatt nem kapható) az adófizetők pénzéből. Eltekintve az esetleges itt is tetten érhető visszaélésektől, valószínűleg komoly hosszabb távú társadalmi érdek fűződhet a jövendő felső középréteg lakáshelyzetének megoldásához, de ez a hosszú távú érdek súlyosan ütközik a társadalom széles rétegének mostani megélhetésével.

A költségvetés készítésénél a kérdések soha nem úgy vetődnek föl, hogy egy támogatandó célkitűzés önmagában jó ügyet szolgál-e, hanem hogy nagyon sok értelmes és kívánatos célkitűzés közül, melyiket és milyen mértékben vállalhatjuk fel. Azt hiszem, a költségvetésre is igaz a népi bölcsesség, hogy bármelyik ujjunkat harapjuk is meg, mindegyik nagyon fáj.