Egy azonosítatlan drón lépett be Litvánia légterébe hétfőn, feltehetően Fehéroroszország irányából, széles körű biztonsági válaszlépések sorát kiváltva. Az eset azért is aggasztó, mert nem ez az első eset, hogy orosz vagy fehérorosz drón lép be egy NATO-tagállam légterébe, ami tovább feszíti a húrt a térségben.
Fehéroroszország fontos szövetségese Oroszországnak, miután a két ország katonai, politikai és gazdasági téren is együttműködik, sőt az ország még azt is engedte, hogy az oroszok felvonulási területként is használják az országot az Ukrajna elleni invázió előtt.
Mindemellett Fehéroroszország több orosz taktikai atomfegyvernek is helyet ad.
A drónt hétfő reggel észlelték a litván főváros, Vilnius közelében, és a 200 méter magasan szálló eszközt sokan jelentették az ország rendőrségének is, amely értesítette a többi biztonsági szervet. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy jelentsenek minden hasonló észlelést – írja az Euromaidan Press.
Videófelvételek szerint egy orosz Geran vagy Gerbera típusú drón sérthette meg a litván légteret, és Dovile Sakaliene litván hadügyminiszter arról beszélt, hogy a hatóságok még dolgoznak az eszköz azonosításán. A tárcavezető szerint azonban mivel Fehéroroszország hadgyakorlatra készül, megnő a hasonló incidensek valószínűsége, akár a nem szándékoltaké is.
Így is rövid időn belül már a második hasonló drónészlelés történik a balti országban, ahol július 10-én egy orosz Gerbera drón lépett a légtérbe Fehéroroszország felől, akkor Vilniust hivatalosan tiltakozott Minszknél. Ezzel párhuzamosan
vasárnapról hétfőre virradóra a lengyel vadászgépek is felszállásra kényszerültek az Ukrajna elleni orosz rakétatámadások miatt.
A lengyel hadsereg tájékoztatása szerint mind lengyel, mind szövetséges vadászgépek a levegőbe emelkedtek, és a határhoz közeli földi légvédelmet is maximális készültségbe helyezték, ám hozzátették, hogy ez megelőző természetű eljárás.
A közelmúltban Ukrajna, Lengyelország és Litvánia új szövetséget is létrehozott a Lublini Háromszög keretében, hogy ellensúlyozzák a közös történelem orosz manipulálásra tett kísérleteket. Ennek céljából a történészek fórumát is létrehozták, hogy ellensúlyozzák Moszkva azon törekvéseit, mely történelmi eseményeket használna fel arra, hogy viszályt szítson az országok között.
A szövetség emellett a katonai és kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzését is célul tűzte ki, és támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.