BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összefogtak a faktoring cégek

A dinamikusan fejlődő szakma most látta elérkezettnek az időt, hogy láttassa magát - indokolta a Magyar Faktoring Szövetség megalakulását Rédei Gabriella elnök. Az apropót a gazdasági tárca kisvállalkozásoknak tervezett kamattámogatásos faktoringprogramja adta.
2003.09.01., hétfő 00:00

A faktoring tevékenység 6-7 éve éledt újjá, de a piac igazán öt éve "indult be", amikor egymás után jöttek be az országba a multik, s tolták ki a beszállítóik kifizetését - mondta Rédei Gabriella, a közelmúltban megalakult Magyar Faktoring Szövetség (MFSZ) elnöke, az E-f@ktor Rt. vezérigazgatója. A tőkeszegény kisvállalkozások azonban nem viselik el a hosszú, sokszor 90 napra növekedett fizetési határidőt. A faktorálás nekik segít, hiszen segítségével a szállítás után rögtön pénzhez juthatnak.

A szakma dinamikus fejlődését bizonyítja, hogy 2002-ben a becsült faktorált számlaforgalom már mintegy 180 milliárd forintot ért el. Ennek az összegnek mintegy 60 százalékát az MFSZ tagjai faktorálták. Rédei Gabriella szerint az idén ez az arány növekedni fog, két ok miatt. Egyrészt a szövetség forgalmukat tekintve jelentősebb tagjai az első fél évben igen erős bővülést produkáltak, együttesen közel 40 százalékkal növelték forgalmukat a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Másrészt a tagjelölt pénzintézetek - köztük a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., valamint a Raiffeisen Bank Rt. - bekerülésével az MFSZ tagjai ez év végére elérhetik a faktorált forgalom 80 százalékát.

A faktoring cégek mostanra elérkezettnek látták az időt, hogy gondoskodni kell a szakma érdekvédelméről - indokolta Rédei Gabriella az MFSZ megalakulását. Nem titkolta, hogy az apropót a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kis- és középvállalkozások számára tervezett kamattámogatásos faktoringprogramja adta. Meg akarták mutatni magukat a fiatal faktoring cégek, hiszen a kkv-k jellemzően nem a bankok, hanem az ő ügyfeleik.

Ezt saját tapasztalatára is alapozza. A faktoringgal még bankosként került kapcsolatba néhány évvel ezelőtt, a magyarországi újraindulás kezdeti stádiumában. Látva azonban, hogy a szokásosnál nagyobb kockázat, illetve az elvártnál kisebb hozam miatt a kkv-knak nehéz banki ügyféllé válni, megszületett az ötlet, hogy faktoringgal kellene foglalkozni. Méghozzá egy kisebb, rugalmasabb cég keretében, ahol a kockázat megítélése sem a szokásos banki módon történik.

Az igény is nőtt, sok kisvállalkozó volt beszállítói helyzetben, de forrásra volt szüksége, hogy bekerüljön a kereskedelmi láncokba. Így alapította meg Rédei Gabriella másodmagával 2000-ben az E-f@ktor Rt.-t. Később csatlakoztak hozzájuk további befektetők, akiknek köszönhetően kialakították a biztonságos háttért. A társaság tavalyi számlaforgalma már elérte a 8,7 milliárd forintot, szállítói oldalon mintegy száz ügyfelük van, s 100-150 vevővel vannak kapcsolatban.

A társaság egyike a MFSZ tíz alapítójának. Céljaik között szerepel, hogy azonos versenyfeltételek között dolgozzanak az üzletág szereplői. A szövetség szerint a Pénzügyminisztériummal együttműködve ki kell alakítani az egységes számlarendet. Egyértelmű jogi hátteret szükséges teremteni a szakma számára, mert ez minden pénzügyi szolgáltatás fejlődésének alapja. Célul tűzték ki továbbá a közös etikai normák kidolgozását. Végül, de nem utolsósorban, szövetségi szinten, közös erőfeszítésekkel kívánják az eddiginél ismertebbé tenni a faktorálást.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.