A Fidesz markában
Végleg bebizonyosodott, hogy Magyarországon minden és mindenki a Fidesz markában van. A nagyobbik ellenzéki párt furtonfurt kézivezérel. Prominensei utasításokkal látják el Polt Péter legfőbb ügyészt és Szász Károly PSZÁF-elnököt, akik sietnek nap mint nap jelentős mennyiségű borsot törni a szocialisták orra alá. Legalábbis ez a vízió körvonalazódik, ha meghallgatjuk-elolvassuk az említett urak "rémtettei" miatt berzenkedő MSZP-sek reakcióit.
A történtek egyik érdekessége, hogy "normális" körülmények között az ellenzék szokása farkast kiáltani. Csakhogy nálunk felfordult a világ. A vezető kormánypárt persze nem véletlenül haragszik, hiszen megbukni látszik az Orbán-kormány cselekedeteinek kriminalizálására tett nagyszabású kísérlete.
A képlet azonban nem ilyen egyszerű. Sajnos szó sincs arról, hogy vidáman kijelenthetnénk: a Fidesz tiszta, mint a patyolat. Hazánkban ugyanis az elmúlt években az igazságszolgáltatás döntéseinek politikai kommentálása alaposan megtépázta a függetlenségre hivatott szervek függetlenségébe vetett bizalmat. Így ma minden relatív. Az ügyészség - adott esetben a bíróság - ténykedésének megítélése nem a tények ismeretén, hanem a véleményalkotók politikai szimpátiáin, hovatartozásán múlik. Tehát nem tudunk semmit.
Azt viszont nemsokára megtudjuk, hogy a kormány igenis hozzáértően, sikeresen munkálkodik. Kimegyünk az utcákra, elvesszük a szocialista szórólapokat, amelyekből kiderül: a polgároknak (a lakosoknak) akkor is jól megy a dolguk, ha úgy érzik, hogy nem. De ha ez sem elég, folytathatjuk a párbeszédet az e szokása felelevenítésével fenyegetőző Fidesszel.
Majd kezdődhet minden elölről. Azaz folytatódhat. Úgy, ahogyan eddig. (GA)







