A Luxemburgba látogatónak igazán nem lehet panasza semmire, ha tisztában van azzal, hogy a világ legdrágább országába érkezett. Hamar észleli, hogy a földkerekség hatodik leggazdagabb államában szinte minden óraműpontossággal működik. Igazából meglepni őket csak egészen kivételes helyzetben lehet. Erre kínálkozott alkalom jó pár éve, amikor luxemburgi kísérőnk megrökönyödésére magyarul szóltunk az ország 20, azaz húsz hajléktalanja közül az egyikhez. A főváros vasútállomásának forgatagában Luxemburg egyik kecsesen ívelő hídjára terelődött a szó, amelyet egykor - még mérnökként - a hidegháborús időkben tervezett. A hajléktalanná lett állomásnyi birodalmában (átszámolva több mint 200 ezer forintos havi hajléktalanjárandósággal a zsebében) világpolgárnak kiáltotta ki magát, s hitetlenkedve meredt szabadkozó kísérőnkre, aki egyszerűen képtelenségnek minősítette, hogy ez a "nagyszerű ember ilyen rettenetes körülmények között" él.

A luxemburgiaknak persze már jó ideje képtelenség a szegénység. Évről évre természetes számukra a gazdagodás, még recessziós időkben is, s hogy az egy főre jutó GDP kétszerese az Európai Unió átlagának. Már közhelyszámba megy, hogy a Benelux ország rendelkezik a legstabilabb államháztartással, a legalacsonyabb munkanélküliségi rátával és a legmagasabb minimálbérrel (1369 euró/hó) az EU-ban. Miközben pedig egy főre számolva (247 euró/fő) éves szinten a legtöbbet fizeti be közös kasszába. És ha már a legeknél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a lakossághoz viszonyítva Luxemburgban dolgozik a legtöbb külföldi (3:1 a luxemburgiak javára), és sehol máshol nem jut annyi étterem egy főre, mint ebben az országban. A pincértől pedig a luxemburgin kívül legalább három nyelven lehet rendelni; franciául és németül mindenki, angolul pedig sok helyi beszél.

A nyelvtudásra szükség is van, hiszen - ez Luxemburg gazdagságának egyik fő forrása - Brüsszelből ide jár át ülésezni az EU teljes bürokráciája, itt hozza döntéseit az Európai Bíróság, az Európai Beruházási Bank, és itt írja jelentéseit az uniós számvevőszék. A nyelvtudás és a gazdagság másik forrása, hogy külföldi cégek, bankok, biztosítótársaságok, ingatlanközvetítők sora - kihasználva a csábító helyi kedvezményeket - itt telepedett le, és innen irányítja európai érdekeltségeit. Az imponáló FDI-mutatók mögött alighanem ez áll az elemzők szerint. Az ENSZ kereskedelemfejlesztési szervezete, az UNCTAD szerint 2002-ben 126 milliárd dollárnyi tőke áramlott be az országba, és 154 milliárd dollárt fektettek be a luxemburgiak külföldön. Ezzel az uniós tőkemozgás több mint harmadát bonyolította le a világ egyetlen, ám magyar mércével Bács-Kiskun megyényi nagyhercegsége. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a szakértők szerint Luxemburg esetében a tőke ki- és -beáramlási tranzakcióknak várhatóan csak csekély gazdasági hatása lesz. Másfelől Luxemburg példája nagyon is nagy hatással lehet a közvetlen befektetések nemzetközi mértékrendszerére; előmozdíthatja a valósághű mutatók elkészítését. Luxemburg, amely az EU alapító tagja, és a közösség GDP-jéből alig 0,2 százalékkal részesedik, az utóbbi időben azzal is felhívta magára figyelmet, hogy rendre "renitenskedik". Miniszterelnöke, az európai pénzügyekben igen befolyásos Jean-Claude Juncker - az ugyancsak Benelux hollandok ellenében - támogatólag lépett fel a németek és franciák stabilitási paktumot "fölforgató tevékenysége" mellett, ami megfigyelők szerint előrevetíti, hogy az eurózóna tartópillérének tekintett egyezség felülvizsgálata nem is annyira elképzelhetetlen, mint azt sokan gondolják. Ugyancsak Luxemburg volt az, amely az első pillanattól Ausztria mellett legkeményebben ostorozta a konvent európai uniós alkotmánytervezetét, és fölkarolta az elégedetlen kicsi és közepes tagok és tagjelöltek táborát. De még mielőtt túlbecsülnénk ennek jelentőségét, nem árt szem előtt tartani a luxemburgiak jelszavát: "Maradunk, akik vagyunk."