Kecskemét



>> Jellemezze néhány szóval az Axel Springer Magyarország Kiadó tevékenységét, a magyar lapkiadásban elfoglalt helyét, üzletpolitikáját!

- A rendszerváltás után immár a negyedik szabad választáson vagyunk túl, s a gazdaság már lassan tükrözi a piacgazdaság jeleit. Ez csaknem tizenöt év eredménye. Ezek a mozgalmas évek sikerekkel és egyéni tragédiákkal is jártak. Az időközben megszerzett tudást, tapasztalatot arra kell használnunk, hogy az új világ mindenkinek szép legyen, hiszen a gyerekeink sorsáról van szó. Az oktatás, a tudás, új ismeretek, s ezáltal az infromáció alapú társadalom - létszükséglet a haladásban. Az Axel Springer AG hamburgi - az egyik legnagyobb európai - kiadóval 1988-ban írtam alá azt a szerződést, mely a kiadó magyarországi tevékenységének megindításáról szólt. Az eltelt évek során Magyarországon kiadónk folyamatosan bővült, az egyik legnagyobb magyar lapkiadóvá vált. Kilenc megyei napilap, egy országos napilap, számos hetilap, szórakoztató és rejtvénymagazinok, folyóiratok kaphatók az újságosstandokon AS jelzéssel.

>> Milyen szerepe van ebben a változásban, a folyamatos fejlődésben Kecskemétnek, a Szilády Nyomdának? Egyáltalán miért van szükség új nyomdára?

- Már a kezdetektől nagyon fontos volt cégünknek Kecskemét, a kecskeméti nyomdakultúra. Először a Petőfi Nyomdával közösen alakítottuk ki a Szilády-üzemet, mi adtuk a nyomógépet. 2001-ben aztán meg is vásároltuk a nyomdát. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen Kecskemét lapterjesztési szempontból nagyon jó helyen van. Az ország közepe, jó a közlekedés, kiváló a szakembergárda. A nyomda bővítésére pont ezért van szükség és lehetőség. Célunk, hogy a közép- és észak-magyarországi megyei napilapjaink, illetve a budapesti napilapok nyomása itt történjen, valamint az újságpapír alapanyagú hetilapok (tévéújság, rejtvénymagazinok) nyomására is legyen gép-, nyomókapacitás.

>> A termékbővítés, a több lap, vagy a minőség emelésének igénye nyomott többet a latban?

- Mind a kettő, hiszen a most beszerelendő új gépek sokkal nagyobb mennyiségben, példányszámban tudnak újságot nyomni, mint az eddigiek, de óriási minőségi változást is hoznak az egyes lapok megjelenésében, látványában, a mai igényeknek megfelelően. Ez már egy műszakilag teljesen új generáció. Például egyben tud harminckét oldalas újságot nyomni, minden második oldal lehet színes is. A nyomás minőségéről már nem is szólva. Jelenleg Kecskeméten nyomjuk, a Petőfi Népén kívül, a Szolnok, Békés és Komárom megyei napilapokat, a Vasárnap Reggel című hetilapot, a Grátisz és a Tempó című lapokat. A tévéújságok mellett olyan népszerű rejtvénymagazinokat, mint az Ügyes, a Kópé, a havonta megjelenő Csók és Könny. Három darab újonnan beszerelendő svájci gépről van szó, tehát lehetőség nyílik a termékbővítésre és a minőségi változtatásokra egyaránt. Ez a beruházás tíz-tizenöt évre ad rugalmasan alakítható nyomdakapacitást azzal, hogy az új üzem felépítésekor az egyik legmodernebb és legnagyobb teljesítményű magyar napilapnyomda lesz a kecskeméti. A továbbiakban a Heves megyei napilapot, a Világgazdaság című országos, üzleti napilapot kívánjuk Kecskeméten nyomni, sőt a budapesti napilappiacra is tervezünk termékeket az itteni nyomdára építve.

>> Mennyibe kerül a beruházás?

- A teljes beruházás - amellyel a helyi Classic Kft.-t bíztuk meg - körülbelül 1,7 milliárd forintba fog kerülni, ebből a géppark 1,1 milliárd, a fennmaradó összeg az új nyomdaüzem értéke.

>> Kézenfekvő viszont végül a kérdés, hogy ma, a számítógépek világában van-e a nyomtatott sajtónak jövője, megéri-e ennyit költeni rá?

- Mi bízunk benne, hogy igenis van. Azonban a mi hitünk ehhez persze kevés, a jelenlegi és leendő olvasóinknak is hinni kell abban, hogy a nyomtatott sajtó nem hal meg. Néhány száz évvel ezelőtt még a legfontosabb információátadás a szóbeli közlés, a beszélgetés volt. Aztán száz éve már a könyvek és az újságok hordozták a legtöbb és legfontosabb információkat. Aztán megjelent a rádió, később a televízió. Mindegyik azóta is ugyanazt a célcsoportot kívánja elérni - az információra, a tudásra éhes embert. A bevezetőben említettem, hogy a tudást illetően a gyerekeink jövőjéről van szó. Lehet, hogy a piac majd átalakul, és az interneten megszerezhető tudás lesz az általánosabb, de alapigazság, hogy a jövő a képzett embereké, a tudást pedig sokféle csatornán lehet majd a jövőben is megszerezni. Egy biztos: a társadalmi piramis csúcsán mindig a képzett, információkban gazdag ember lesz ezentúl is.