Népszavazások után

A hét végi lettországi csatlakozási népszavazás (és Einars Repse kormányfő triumfálása) alkalmat ad arra, hogy megvonjuk az idei uniós tárgyú referendumok mérlegét. A tagjelöltek között kilenc EU-csatlakozási népszavazást rendeztek 2003-ban, mind a kilenc az "igen" győzelmével zárult. A mai tagállamok közt mindössze egyetlen uniós tárgyú referendumra került sor, de ott is a "nem" győzött (Svédországban). Egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, lesz 2003-ban egy másik euróátvételi népszavazás is, mégpedig Nagy-Britanniában, de Blair kormányfő ezt végül ki sem merte írni, annyira egyértelmű volt, hogy csakis az egységes valuta átvételét ellenzők győzhetnek. (Miként ők nyertek 2000-ben Dániában is. Három euróreferendum, három kudarc tehát eddig az egységes valuta mérlege.)

Milyen következtetéseket lehet levonni ebből? Egyrészt azt, hogy könnyebb dolog az egységes piachoz való csatlakozást, az uniós segélyekhez való hozzáférést, a Nyugathoz kapcsolódást jelentő EU-tagságot elfogadtatni a társadalommal, mint az integráció minőségileg magasabb szintjét jelentő valutauniót. Másrészt azt, korántsem biztos, hogy minden egyes integrációmélyítő lépésről érdemes referendumot tartani. Az új tagok uniópárti elitje például teljes joggal érvelhetne úgy, hogy az EU-csatlakozás megszavazása egyúttal az euró bevezetésének igenlését is jelentette, hiszen a csatlakozási szerződés tartalmazza az egységes valuta majdani kötelező bevezetését. Harmadrészt pedig az euró dániai, svédországi és angliai népszerűtlensége megkérdőjelezi a politikai elit "marketingjének" hatékonyságát is, ami elgondolkodtató a készülő uniós alkotmány tartalmának szempontjából is. (UGy)