Úgy tűnik, megérte két hónapot várni az adótörvények véglegesítésével. A koalíciós egyeztetések eredményeként olyan kompromisszum született, amely az adott kereteken belül már elfogadhatónak mondható, jóllehet a parlamenti vita még hátravan. És bár az elmúlt hetek vitái, rögtönzései miatt ez sokak számára furcsa lehet, a jövő évi adópolitika eléggé világos elvek mentén körvonalazódik: ezek a versenyképesség javítása, a társadalmi igazságosság érvényesítése, valamint a deficit leszorításához szükséges többletbevételek biztosítása.
Ami a versenyképességet illeti, a vállalati szféra összességében elégedett lehet, hiszen a korábban kilátásba helyezett intézkedések mellé (veszteségek korlátlan elhatárolása, fejlesztési adókedvezmény feltételeinek enyhítése stb.) ráadásként kap egy kért, de már nem remélt, két százalékpontos enyhítést a társasági adókulcsban. Persze a magas munkáltatói járulék és iparűzési adó továbbra is fájó pont, és az áfakulcsok emelése is sok céget rosszul érinthet, de az összkép mégsem rossz, sőt talán inkább biztató.
Az egyének többségének adó- és járulékterhei - az szja-kulcsok csökkenése ellenére is - nagyjából szinten maradnak jövőre. Az "igazságosság" mozgatórugója ugyanakkor lépten-nyomon utolérhető a törvényjavaslatban, hiszen elsősorban a gazdagabbaktól vonják meg a kedvezményeket, például a lakáshitelek után, és vélhetően őket sújtják jobban a magasabb illetékek is.
Az áfakulcsok megemelése, fenntartása, illetve egyes termékek, például az áram átsorolása magasabb kulcs alá viszont javarészt kizárólag a bevételek növelését szolgálja. Ez persze már a szegényebbeket is érzékenyen érinti, igaz, a tehetősebbeket, akik többet fogyasztanak, még inkább.
A szerdán véglegesítendő törvényjavaslat tehát illeszkedik a kormány újbaloldali filozófiájába: úgy törekszik a társadalmi igazságosságra, hogy eközben ne veszélyeztesse a versenyképességet. Hogy lehetett volna másképp? Igen. Például a kiadások még határozottabb lefaragásával (bár az elmúlt hetekben e téren is javult a helyzet valamelyest), amely kisebb elvonást tenne lehetővé, vagy az adózási szabályok egyszerűsítésével (amelyek viszont inkább bonyolultabbá válnak).
Most ennyire tellett, ehhez volt meg a politikai bátorság. Az elmúlt egy év gazdaságpolitikai hibáit, látszatintézkedéseit, illetve tétlenkedését nézve már ez is valami.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.