A szándék már megvan
A Pénzügyminisztérium és a jegybank 4 százalékos inflációt tart kívánatosnak 2005 decemberében. A fiskális és a monetáris politika irányítója a közös cél kitűzésével demonstrálja, egy irányban akarnak menetelni. Egyébként nem is nagyon tehetnek mást, ha azt akarják, hogy Magyarország a kormány tervei szerint 2008-ban átvegye az unió közös pénzét, az eurót. Ennek fontos - például inflációs - kritériumai vannak, 2006-ig le kellene vinni az éves áremelkedés ütemét 3 százalék körüli értékre.
Kérdés, hogy betartható-e a most kitűzött 4 százalék. Jövőre, már most tudható, a tervezett adó- és központi áremelések miatt meglódul az infláció. A prognózisok az optimista kormány 5,5 százaléka és a pesszimista KSH 6,5-7,5 százalék közötti sávban szóródnak. Az egyszeri inflációs lökés azonban 2005-re csillapulhat. Amúgy az idén - sok év után először - volt már hármas számmal kezdődő inflációs adat is.
Persze egy jó inflációs szám nem minden. Csehországban gyakorlatilag nincs áremelkedés. A nagy államháztartási deficittel küszködő Spidla cseh miniszterelnök ennek ellenére közölte, országa nem lesz érett az euróra 2008-ban.
Az államháztartási deficit Magyarországon - és mellesleg szinte mindegyik csatlakozó országban - nagy, és éppúgy, ha nem jobban veszélyezteti eurócsatlakozásunkat, mint az infláció, hiszen a hiány legfeljebb a bruttó hazai termék 3 százaléka lehetne.
Az euró átvétele nagyon sok haszonnal jár. A kormány és a jegybank is kiemeli, hogy megszűnnek a tranzakciós költségek, eltűnik a valutakockázat, olcsón lehet hitelhez jutni. Egyes számítások szerint az eurótagság önmagában mintegy 1 százalékponttal járulna hozzá a magyar GDP gyarapodásához.
Mások viszont az euró idő előtti átvételének hátrányait hangoztatják egy gyorsan átalakuló, a béreket felzárkóztató országban, ahol az inflációs nyomás óhatatlanul nagyobb, mint az unió már megállapodott országaiban. Az eurót pártolók körében a maastrichti kritériumok teljesítése szükséges áldozat, az euró ellenzői viszont felesleges és káros megszorításokról beszélnek.
A most elhatározott 4 százalék ebből a szempontból a vállalható legkisebb "áldozatnak" fogható fel, ami akár elvezethet az euró 2008-as átvételéhez is. De ennek csak egyik eleme.







