Élénkülő gazdaságot, illetve az ennek nyomán romló külső egyensúlyi viszonyokat jeleznek a múlt héten közzétett makrogazdasági adatok.
Az ipar júliusi kiugró teljesítményéhez képest is növelni tudta a termelését, augusztusban a szektor volumene 0,2 százalékkal haladta meg az előző havi szintet. Az index immár negyedik egymást követő hónapja mutat pozitív értéket; erre az elmúlt három évben nem volt példa. A mostani adatok egyértelműen kedvezőbb képet festenek a gazdaságról, mint a néhány hónappal korábbiak, és megerősítik a vállalati szektor élénkülésére vonatkozó korábbi gyenge jeleket.
Augusztusban is jelentős, 510 millió eurós hiány halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben, így az első nyolc hónap negatív szaldója már meghaladja a 3,3 milliárd eurót. Ugyanakkor a KSH utal arra, hogy már az export is növekedési pályára állt. Az utóbbi három hónapban a beruházási célú import meglódulása is hozzájárult a külső egyensúly romlásához. Úgy tűnik tehát, hogy a feldolgozóipari beruházások második negyedévben kezdődött élénkülése tovább folytatódik, ami a növekedési kilátások javulását jelenti. Ez viszont egyben azt jelenti, hogy a lakossági fogyasztás dinamikus bővülése mellett immár a vállalati beruházás is rontja a külső egyensúlyi pozíciókat, ezzel növelve a külkereskedelmi mérleg hiányát.
A kormány komolyan gondolja az euró bevezetésének 2008-as dátumát - nyilatkozta Medgyessy Péter miniszterelnök. Bár a piac kételkedik, a kormányfő szerint a 2008-as dátum tartható. A tárgyalások már megindultak: Magyarország, a három balti állam, továbbá Málta és Ciprus bizalmas tárgyalásokat kezdeményezett az Európai Központi Bankkal, milyen feltételekkel léptessék be valutáikat az EU ERM-II. néven ismert árfolyamrendszerébe. Az árfolyamrendszerhez való csatlakozás előfeltétele valamely uniós tagállam eurótagságának. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.