A pályázati tanácsadó
Lőrincz Sándor 1993-ban alapította a Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központot. A székesfehérvári cég szakemberei azóta közel száz zöldmezős beruházás pályázataiban vettek részt, megbízóik 300-at meghaladó pályázatot nyertek el. Ügyfeleikkel általában hosszú távú, ötéves megállapodás alapján dolgoznak, hiszen a komolyabb fejlesztés előkészítésének és megvalósításának ennyi az átfutási ideje.
A tanácsadói díjat azonban csak akkor kell kifizetni, amikor az elnyert támogatást folyósították - avat be a szakember a kulisszatitkokba. Ez együtt jár azzal, hogy a pályázati koncepció kidolgozásától az elnyert támogatás folyósításáig eltelt egy-két év alatt saját kockázatukra dolgoznak megrendelőiknek, sőt ha a tanácsadói munka hibájából, vagy általuk történt mulasztás miatt nem nyer a pályázat, a tanácsadói díj mértékéig hajlandóak kártérítést fizetni ügyfeleiknek. Méltán büszke arra, hogy eddig erre nem került sor.
Tapasztalataik szerint az adminisztrációs feladatokat a termeléssel vagy szolgáltatással foglalkozó cégek nehezen tudják önállóan teljesíteni. Így van ez nemcsak Magyarországon, hanem az EU valamennyi országában, ezért fel kell készülni arra, hogy a pályázatkészítéssel és menedzseléssel foglalkozó munka a jövőben felértékelődik - mondja Lőrincz Sándor. Több száz milliárd forintnyi támogatást nem tudnak majd a magyarországi cégek igénybe venni, amennyiben az ennek érdekében benyújtandó pályázatok hiányosak. A nem megfelelően öszszeállított pályázatokat formai és tartalmi hibák miatt elutasítják, vagy a megvalósítás során nem jól dokumentált teljesítések miatt a dotációkat a nyertesek sem tudják igénybe venni.
Az ügyvezető igazgató szerint a vissza nem térítendő támogatásokat igénybe venni szándékozó cégeknek semmiképpen sem a pályázati tanácsadók díjazásán érdemes takarékoskodni. Az EU 8-12 százalékos mértékű szakértői díjat el is ismer a projektek költségei között. Lőrincz Sándor szerint csak azok a cégek tudnak talpon maradni a tanácsadói piacon, amelyek módszertanilag jól felkészültek, a feladatokat önállóan és gyorsan tudják megoldani, s ennek eredményeként nagyszámú referenciával bírnak.
A szakember az elmúlt években számos elemzést készített szakmai szövetségek számára a munkahelyteremtés és beruházásösztönzés nemzetgazdasági hasznosságával kapcsolatban. Ezek bizonyítják, hogy minden egyes forint további 4-5 forint beruházást hoz magával, és minden egyes forint állami támogatás három-ötszörösét hozza vissza az állami költségvetésnek adók és járulékok formájában.







