Lengyel, magyar, két jó barát...

A szövetség mögött az érintett társaságok jól felfogott érdeke áll. Egyedül előbb-utóbb mindegyikük életképtelen lesz a globális versenytársakkal szemben, még ha a kisebbek felvásárlására épülő előremenekülés ideig-óráig el is odázza, hogy maguk is valamelyik nagyobb társaság részeivé váljanak. Ha a sejtetett fúzió megvalósulna, az alighanem középtávon is lehetőséget adna a szerves fejlődésre, a piaci részesedések bebetonozására, a hatékonyság javítására.

Kérdés persze, hogy éppen a PKN a legalkalmasabb partner-e az ilyesféle együttműködésre. Az inkább akvizíciós célpontot jelentő kisebb cégek mellett ugyanis a kontinens ezen részén olyan nagyobb szereplők is vannak, mint az osztrák OMV, vagy a görög Hellenic Petroleum, amelyek hasonló célokért és hasonló gondokkal küzdenek. Éppen ezért rendkívül fontos felfigyelnünk arra, hogy a Mol vezetése minden fórumon hangoztatja: nem a lengyel társaság az egyetlen, amellyel stratégiai megállapodásról tárgyalnak. A lengyel mellett van egyéb fontos piac is, utalva itt mondjuk Szerbiára, s annak vezető olajtársaságára, a NIS-re. Csakhogy erre még várni kell.

A szerződés aláírásának jelentőségét az is sejteti, hogy abban semmilyen kötelezettséget nem vállalnak a felek. Emellett érdemes megvizsgálni a meghatározott célok realitását is. A kitűzött 10-15 százalékos kölcsönös részesedés megszerzése a mai körülmények között aligha lenne könnyű. A Mol folyamatban lévő részvénykibocsátásán a PKN-nak nem terem babér: a jegyzési feltételekből kitűnik, hogy stratégiai tulajdonos ezúttal nem juthat papírokhoz. Nincs lehetőség arra sem, hogy a két társaság saját tulajdonban lévő részvényeit cserélje el, hiszen a magyar cég éppen a mostani tranzakcióval válik meg felhalmozott készleteitől. Az utolsó mentsvárat az állami tulajdonú pakettek jelentik, csakhogy itt is van egy kis bökkenő. Az ÁPV Rt. vezetői épp a napokban jelentették ki: a honi köztulajdonban lévő papírokból sem most, sem a jövőben nem fognak szakmai invesztoroknak eladni.

Így tehát a PKN előtt alighanem mindössze két út áll a tulajdonszerzésre. A tőzsdei vásárlás aligha reális elképzelés, hiszen arra eddig is lett volna elvi lehetőség, s ezért nem hívták volna el a kormányfőket is az aláírási ceremóniára. Így arra kell következtetnünk: a lengyelek tőkeemelésben, zártkörű kibocsátásban reménykednek, amit feltehetően hasonló módon viszonoznak is majd. Egy ilyen lépés megalapozása azonban akár éveket is igénybe vehet.

Kár viszont attól tartani, hogy az új papírok felhígítják a részvényállományt, vagy lenyomnák a tőzsdei árat. Az első aggodalmat az oszlatja el, hogy a szerződés a szinergikus hatások kiaknázását is kilátásba helyezi, ami emeli az érintett cégek önállóan vett értékét. Az árfolyam csökkenéséhez pedig az kellene, hogy a papírok a piacra kerüljenek. Csakhogy a stratégiai tulajdonlás értelme éppen a hosszú távú tartás, s egy esetleges értékesítés alighanem sokkal inkább politikai, mint gazdasági megfontolásokra épülne.

A mostani bejelentésnek tehát közvetlenül kevés hatása van, de hosszabb távon alighanem csak jótékony eredménynyel járhat. Az esetből mégis már most sokat tanulhatunk. Egyértelműen kiderült, hogy az információmorzsákat sokkal inkább a lengyel forrásokból szemezgethetjük ki, a várható események jelentőségét azonban a hazai kommentárok érzékeltetik jobban.