Az elmúlt hét a korábbi időszakhoz képest több szempontból is fordulatot jelentett. A legfontosabb, hogy a kormány elszánta magát a költségvetés szemmel látható feszültségeinek enyhítésére. Legfontosabb lépésként jelentős szigorításokat vezetett be a lakáshitelezés körében. Az alacsonyabb támogatás a kamatterhek növekedését jelenti az új szerződések esetében, a használt lakásoknál további lépésként 5 millió forintra csökkentették a felvehető kölcsön mértékét. A cél bevallottan a lakosság finanszírozási képességének növelése, hiszen a külső egyensúlyi pozíciók látványos romlásának egyik oka a háztartások nagy költekező kedve. A döntés jövőre még nem eredményez jelentős költségvetési megtakarítást, az eddig exponenciálisan növekvő lakáshitel-állomány dinamikájának visszafogása inkább 2005-ben jelent majd jelentős kiadáscsökkenést. A 2004-es költségvetés 3,8 százalékos GDP-arányos hiánytervének megvalósítása érdekében további előirányzatok zárolását is bejelentette a kormány.
Fordulatot jelentett az elmúlt héten az is, hogy - éppen a fenti intézkedések hatására - jelentősen erősödött a hazai valuta, és az állampapírpiacon is végre jelentős érdeklődés mellett eshettek a hozamok. A piac végső ítélete azonban valószínűleg csak januárban látszik, amikor emelkedik a pénzpiaci aktivitás. A szakértők többnyire üdvözölték a döntést, bár a lakáspiac ilyen irányú változásai nyilvánvalóan sok érdeket sértenek, így politikai ára lesz. Afelől is kétségek merülnek fel, hogy a lakáshitel formájában való eladósodás korlátozása valóban elég hatékony-e a megtakarítások ösztönzésére.
További, de egyáltalán nem kellemes fordulatot jelentett az elmúlt héten a novemberi inflációs szám megjelenése. Régóta nem volt ilyen különbség a piaci várakozások és a tényleges szám között: az 5,1 százalékos előrejelzés helyett 5,6 százalékos éves drágulást mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal. A legnagyobb meglepetést az élelmiszerek körében megfigyelt ársokk jelentette, de gyakorlatilag minden termékcsoportban voltak kiugró drágulást mutató termékek.
Ellentmondásosabb adatok érkeztek a külső egyensúlyi helyzettel kapcsolatban. A külkereskedelmi mérleg októberi hiánya hosszú idő után végre nem haladta meg jelentősen a tavalyi szintet, így az utolsó 12 hónapra visszatekintő deficit sem növekedett tovább. A javulásra utaló jel mögött a kivitel magára találása áll, az ősz közepére összezáródni látszik az export-import olló. A fentiek ellenére a folyó fizetési mérleg hiánya októberben még mindig igen magas volt. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.