Amikor tavaly megkérdezték tőlem, szeretném-e, ha az olaszok befejeznék az alkotmányozó konferenciát, habozás nélkül igen mondtam. És nem azért, mert ennyivel is kevesebb teher juthat ránk, hanem mert már akkor is egyértelmű volt, hogy minél később próbáljuk meg lezárni az egészet, annál nehezebb lesz - fejtegette az ír kormány feje. Már nekünk is nehezebb, mint az olaszoknak volt. Ha továbbadjuk, a luxemburgiaknak még nehezebb lesz. Aztán a briteknél már akár az egész konvent ismételt összehívása is felmerülhet? - tette hozzá.

Valahány ír politikussal vagy diplomatával csak találkoztunk e néhány dublini nap során, mind eltökélt volt, hogy most majd ők megpróbálják (sok esetben elismerve, hogy pedig eredetileg nagyon nem vágytak rá?)! De az is mindannyiszor kiderült, hogy ennek eléréséhez nem látványos manőverekben gondolkodnak, és persze nem is holmi nyomásgyakorlásban - amire a 4 milliós kis sziget egyébként sem sok eséllyel vállalkozhatna -, hanem a józan észre próbálnak hatni majd.

Az előttünk lévő ügyeket már nagyon is jól ismerjük - mutatott rá ennek kapcsán Ahern. Emlékeztetett, hogy mindaz, amin a mostani viták fennakadtak - elsősorban a szavazati kérdés - már ugyanúgy téma volt az 1997-ben vitatott amszterdami szerződés idején, mint 2000-ben Nizzában. No meg persze a mostani konferenciát előkészítő konvent idejének nagy részében is. Valójában amiről most az alku folyik, az a konokul mindig megoldatlanul hagyott és későbbre halasztott maradék.

Hogy mennyire realistán állnak az egész csomaghoz ír kormánykörökben, az azon is lemérhető volt, ahogy az egyik vacsorán egy magas rangú tisztviselő arra a kérdésre, vajon hogyan tudják majd ténylegesen kettéválasztani az alkotmányozó vitákat és a következő közös költségvetésről mind láthatóbb módon kibontakozó alkudozásokat, lakonikus egyszerűséggel azt válaszolta, hogy: Nem tudjuk! A hivatalos politika persze az, hogy a két ügy teljesen különböző, és semmiképpen sem szabad egymásra vonatkoztatva kezelni őket. Ez formailag akár még tartható is, de azt már senkinek, egyetlen résztvevőnek sem lehet megtiltani, hogy mindeközben mit gondol, mi motiválja. Hogy miként kapcsolja - fejben? - mégiscsak össze a kettőt, s ettől reagál valamire egy adott formában.

Valahol mindebből is nő ki az aherni érvelés. Miként lehet kimozdítani nemzetállami érveléseket sokéves sáncaikból? Miért pont most, a következő hetekben lennének készen kompromisszumra? Mi változhat néhány hét alatt? Formálisan nem sok. Legfeljebb - legfeljebb! - a dolgok belátása iránti fogékonyság javulhat. Például kellő ráébresztés mellett. Annak tudatosításával, hogy az idő láthatóan az ügy - és az egyes résztvevők - érdekei ellen dolgozik. Most kell abbahagyni, mert minden nappal nehezebb lesz.

Ennyiből az igazi ír kérdés, hogy egyáltalán be akarják-e mindenhol fejezni a konferenciát? Akarnak-e alkotmányt? Mert ha igen, akkor a belátás előbb-utóbb működésbe kell, hogy lépjen.

Az ír miniszterelnök mindenesetre már javában folytatja az év elejére beígért intenzív konzultációt a vita résztvevőivel. Találkozott a német kancellárral, a belga miniszterelnökkel, két hét múlva tárgyal a lengyel kormányfővel, küszöbönáll egy madridi út - és így tovább. Egymagában Írország nem képes megoldani ezt a kérdést, úgyhogy először és mindenekelőtt azt akarjuk felmérni, vajon egyáltalán adott-e mindenkiben a készség arra, hogy ez megtörténjen - mutatott rá Brian Cowen külügyminiszter ennek kapcsán. Aki szerint ez a magyarázata annak is, hogy miközben Dublinban tényleg őszintén szeretnének eredményre jutni az ügyben, látszólag süket fülekre talált náluk az Európai Parlament gyors konferenciazárást - már januári újabb fordulót - követelő sürgetése. Akkor tennénk rossz szolgálatot az ügynek, ha hűbelebalázs módjára mindenféle mágikus forgatókönyveket akarnánk egyik napról a másikra a többiekre erőltetni. A mi dolgunk a megnyugtatás, a szétgurult labdák összeszedése, és annak felmérése, hogy mindenki kész-e a további játékra - tette hozzá.

Szóval? Majd az írek?