Piacot vegyenek!
Privatizálják a Bábolna Rt-t, hogy sikerüljön kifizetni a felgyülemlett szállítói számlákat - jelenette be tegnap a kormány. A hazai baromfipiac legnagyobb (a Hajdú-Bét bukása után egyetlen óriás) cégét aligha szép pénzügyi teljesítménye miatt veszik majd meg.
A tartósan veszteséges csoport évek óta a politikai csatározások színtere: élén úgy váltakoztak a vezetők, mint idénygyümölcsök a piacon. Nem csoda, hogy hiába kerültek szakértők is pozícióba, igazi reformtervet egyiküknek sem sikerült végigvinnie. Nem lepődhetünk meg tehát azon, hogy a helyzet mára tarhatatlanná vált: mintha csak az állam azon igyekezett volna, hogy igazolja a tankönyvi alaptételt: a köz rossz tulajdonos. Hiába az anyagi támogatás és a reformok, a pénz elfolyását nem tudták megállítani.
Eközben a versenytársak már az uniós hatóságokhoz fordultak, hiszen a piacon jókora erőfölényben lévő cég veszteségét rendszeresen kipótolta az állam. Márpedig ezt aligha nevezhetjük versenysemleges beavatkozásnak.
A mára kialakult helyzetet jól jellemzi, hogy a cég nemcsak a termelőknek fizetett rendkívül lassan, de egyetlen fél év alatt a Baromfi Terméktanáccsal szemben is 16 milliós adósságot halmozott fel, szinte ellehetetlenítve a szervezet működését. Amikor aztán tegnapelőtt hosszas felszólítgatások után végre ténylegesen is korlátozták a társaság ténykedését, és ez lapunkban is megjelent, hirtelen sikerült pénzt találni, és egyetlen nap alatt az utolsó fillérig törleszteni a hónapok óta görgetett elmaradást.
A gyors reakció pontosan érthető: ha a Bábolnában végképp megrendülne a beszállítók bizalma, a cég nem lenne több puszta eszközhalmaznál. A baromficég tekintélyes mérete ellenére sem tudott ugyanis jobb helyzetbe kerülni a multinacionális kiskereskedelmi láncoknál, és - ellentmondva az üzleti logikának - hatékonyságban, exportképességben sem volt képes lekörözni kisebb versenytársait.
Ma alighanem a csoport egyetlen értéknövelő tényezőjét beszerzési kapcsolatai jelentik. Ez az, amit eladásra kínál a kormány. A piaci alapon gondolkodó vevőjelöltek alighanem a növekedési lehetőségekre koncentrálnak majd. A kérdés csak az, hogy ha a hasonlóan összeomló Hajdú-Bétre sem sikerül vevőt találni, lesz-e egyáltalán üzleti szemléletű jelentkező. Mert különben csak a cég vagyonának nyomott árú eladása várható.







