Az agrárreform és a WTO

Egyszerre nyert időt, és vállalt egyértelmű kötelezettséget a mezőgazdasági támogatások megszüntetésére az EU a Világkereskedelmi Szervezetben. A múlt héten az amúgy nyári takaréklángon üzemelő uniós politika a megállapodás emésztgetésével volt elfoglalva, és részben bizonyára éppen a nagyüzem augusztusi leállásával magyarázható, hogy jelentőségéhez képest halk visszhangra talált az egyezmény. Mi több, a pár napra rá következő blamázst, az EU-t a cukorszubvenciók miatt elmarasztaló WTO-döntést sem az Európai Bizottság, sem tagállami kormányok nem kommentálták.

A megállapodásban pedig az EU nem kevesebbet vállalt, mint hogy idővel teljes egészében megszünteti az agrárexport támogatását, és lényegesen csökkenti az egyéb mezőgazdasági szubvenciókat. Pascal Lamy kereskedelmi biztosnak igaza van ugyan, amikor a megállapodás védelmében arról beszél, hogy az agrártámogatások lefaragása összhangban van az EU saját törekvéseivel a közös agrárpolitika megreformálására. Az is igaz, hogy az uniós reformok véghezviteléhez szükség van a többi gazdag ország hasonló kötelezettségvállalására, amelyet a megállapodás tartalmaz. A tagállamok közötti egyetértés hiányában erős túlzás viszont azt állítani, hogy a WTO-egyezmény éppen a reformok nemzetközi szerződéssel való alátámasztását jelentené.

Hogy mennyire kilóg a lóláb, azt a kommentár nélkül hagyott cukortámogatási elmarasztalás mutatja. Ez ugyanis éppen azon területek egyike, ahol hiába dolgozta ki reformjavaslatát az Európai Bizottság, a tagállamok nem fogadták el azt. Meglehet, Brüsszel a WTO-n keresztül kényszeríti majd rá akaratát a nemzeti kormányokra. (BÁ)