Biztosan olcsóbb a szabadpiac?

A villamosenergia-ipar új modellje abból a hipotézisből indul ki, hogy a verseny bevezetése növeli a hatékonyságot, ami lehetővé teszi az árak csökkenését. Ez általában igaz. Az új modell alkalmazása során azonban különböző gyakorlati tapasztalatok adódtak. Ezek értékelése előtt világosan kell látni, hogy a villamos energia mint áru nem hasonlítható a "pöttyös Túró Rudi"-hoz. Ugyanis az áram mással nem helyettesíthető, gondoljunk csak a lift, a légkondicionálás, a forgalomirányítás, a benzinkutak és hasonló rendszerek, berendezések működtetésére. Sőt az internet sem működik villany nélkül. Másrészt az áram nem tárolható, vagyis minden pillanatban annyit kell termelni, amennyit a fogyasztók igényelnek. Az áram a felhasználó szempontjából monopoltermék.

A közelmúltban Varró László, a Magyar Energia Hivatal vezető közgazdásza a Világgazdaságban arról írt, hogy a "piacnyitás felszínre hozta a tartalékokat". Más szóval a már megépített erőművi tartalékokat használja el a villamosenergia-rendszer a nyitott piacon. Az árak kezdetben jelentősen csökkentek, amikor a piacon túlkínálat volt. Majd ahogy a tartalékok kimerültek, kimerülnek és kezd hiányhelyzet kialakulni a piacon, drágulni kezd a villamos energia. Jól példázza ezt a kaliforniai áramszolgáltatás összeomlása, ahol a tartalékok gyorsan elfogytak, és az árak az egekbe emelkedtek. Kérdés, hogy miért nem épülnek erőművek, hogy túlkínálat legyen a piacon.

A válasz rendkívül egyszerű. Az áram árának örömteli csökkenése ugyanis gazdaságilag lehetetlenné teszi az erőművi fejlesztéseket. Ilyen körülmények között ugyanis a befektetések csak a szokásos megtérülési időnél jóval később térülnének meg, ilyenformán ezekre a projektekre a bankok egyáltalán nem vagy nem szívesen adnak hitelt. Európában az elmúlt években nem épültek új kapacitások, és megrendelés hiányában több nagy energetikai gépgyártó cég nehéz helyzetbe került, vagy csődbe ment. Gyárakat zártak be, szakembereket bocsátottak el, mert a piacon nem volt igény új berendezésekre, sem új beruházásokhoz, sem rekonstrukciókhoz.

Újabb kapacitásokra pedig mindenképpen szükség volna. Az európai rendszerirányítók szövetségének (UCTE) közlése szerint 2010-ben elfogynak a felesleges kapacitások, és 2030-ig Európában több száz ezer megawattnyi erőművi kapacitást kell létesíteni. Csak összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy a hazai fogyasztók legnagyobb teljesítményigénye 2003-ban 6140 megawatt volt.

Az energiahivatal vezető közgazdászának azon megállapításával is vitatkoznom kell, miszerint a piacnyitás "?a tapasztalatok szerint hosszú távon megbízhatóvá tette a működést". Sajnos ez az állítás nem igaz! Az elmúlt években, egészen pontosan 2001 és 2003 között hat nagy kiterjedésű üzemzavar volt az európai villamosenergia-rendszerekben, amelyeknél összesen 650 gigawattórát meghaladó fogyasztói kiesés történt. Ez a mennyiség megfelel a magyarországi fogyasztók 5-6 napos igényének. Az Egyesült Államokban az emlékezetes üzemzavar 350 gigawattóra fogyasztói kiesést okozott. Az Eurelectric, az európai villamosenergia-ipari társaságok szervezetének becslése szerint az áramszünetek Európában közel 2 milliárd, az USA-ban pedig 3,15 milliárd euró kárt okoztak.

Varró László szerint az árampiaci folyamatok hatása nehezen mérhető, viszont "szerencsére rendelkezésre áll egy természetes kísérlet, ahol szinte laboratóriumi körülmények között lehet összehasonlítást elvégezni: az Egyesült Államok". A liberalizációval kapcsolatos kedvező tapasztalatok mellett számos működési, regulációs és piaci zavar található ebben a "laboratóriumban". Ezeket itt nálunk, Európában, az uniós piacon célszerű volna elkerülni. Ebben közös felelőssége van a regulátoroknak, a piacban hívőknek és az "energialobbi" hozzáértő szakembereinek.